Kőszeghy Miklós : Küldetéstudat

 

Már maga sem tudta, mióta áll itt a sarokban magányosan. Végtagja oldalára feltekerve egyre kényelmetlenebb, végtelenített pozíciónak hatott. Tehetetlensége azonban nem engedte, hogy változtasson ezen a helyzeten. Csak nézte a fehér falakat és a pókok különleges táncát, amelyet már oly gyakran megfigyelt. Hogyan illegetik faruk, húzzák a selyemfonalat, s elsajátíthatatlan könnyed mozdulatokkal szövik hálójukat. Látta nappal és éjjel is, a sötétben gyakran hallgatta apró lábaik percegő, szorgalmas ténykedésének zaját.

Nem szerette a pókokat! Szívből utálta hálóikat, elöntötte belsejét az indulat! Láttukra forrott benne a harag! Lényének, létének minden ízében tiltakozott a pókok hálószövő tudománya ellen! Gyakran gondolt arra, ha ő lehetne maga az Isten, első dolga lenne visszavonni a pókok teremtésének aktusát! Kitörölni őket minden életkönyvből, s új törvényt szabni a világnak, amelyben főbejáró bűn lenne a pókság, a hálószövés, de leginkább azok maradványainak látványa, a lógó, petyhüdt, portól megsárgult, megbarnult szakadozott pókhálóuszály!

És persze gyűlölte a port is! Na, az is megért volna számára egy misét, hogy a portól megszabadítsa az egész világot! De nem tehette! Most nem. Még nem! Csak emlékei nyomasztották, lelki szemei előtt újra és újra lejátszódott a különféle porok keletkezésének folyamata. Legtöbbször lassú ritmusban zajlott le előtte, ahogyan az emberi korpa, bőrdarabok, s a kertből beüvöltő huzat együtt hozzák létre ezt a szörnyű átkot! Máskor meg gondolatban felgyorsultak az események, mintha filmet kapcsolnának irtózatosan sebes fordulatra. Pergett, suhant előtte a látvány, ő meg gyomra mélyén puffadást érzett ilyenkor és szinte érezte teste legmélyebb bugyraiban magát a port! És gyűlölte a port, és megvetett minden szemetet, legyen az papír fecni, vagy hajcsomó, páfrány levelek, vagy ételmaradék. Cipő talpán behordott ganéj, vagy hangyaáldozat, pók fogta kiaszott szúnyog, vagy légy tetem.

Már nagyon-nagyon szeretett volna megmozdulni! Már iszonyúan zúgolódni vágyott, de még nem tehette, még várnia kellett, még nem jött el az ő ideje! Egyre türelmetlenebb indulat uralkodott el belsejében, kerülgette a szélütés.

De most! Na, mégis, talán most lehetősége nyílik küldetésének betöltésére! Most megmozdult! Felé jön! Kezében ugyan még szorongatja azt az átkozott telefont, de már jön! Határozottan surrannak kellemes léptei a padlón, messziről érzi kellemes, tiszta, ínycsiklandó virágillatát! Már nyúl felé kecses karja, ujjai átkarolják hosszan elnyúló végtagját, elönti egész lényét a boldogság, hogy küldetése hamarosan kezdetét veszi! Ő lesz mindjárt az Úr minden porok, mocsok és szenny felett! Most majd kiirtja, megeszi, megemészti mindet! Véget vet ennek az áldatlan állapotnak!

De jaj, mi történik? Most miért állt meg a szent kéz? Miért távolodnak bekapcsoló gombjától azok a drága ujjak? Hová lépdel az a gyönyörű comb? Merre hajolnak a gömbölyű térdkalácsok? Ugye nem? Ugye az nem lehet, hogy már megint újabb üzenet érkezett? Hogy már megint csetel! Mikor fog engem megvigasztalni? Ó, jaj, édes Istenem! Belepusztulok!

 

×××

 

A Nő letette a telefont és odalépett a porszívóhoz, hogy végre feltakarítsa a szobát, de hiába próbálta bekapcsolni, nem indult. Megismételte a műveletet többször egymás után, ám ez sem segített. Egy ideig kereste még a hibát, megnézte a porzsákot, átdugta másik konnektorba a zsinórt, így sem lett jobb.

— Hát ez bedöglött — motyogta magában, de azért még egyszer-kétszer a bekapcsolással próbálkozott, teljesen feleslegesen. Miközben bosszankodva húzni kezdte át a szobán, különös dolog pottyant ki belőle: egy törött, szív alakú kis villanymotor hevert a padlón. Értetlenül állt fölötte, majd odébb pöccintette a lábával, megvonta a vállát, s már hívta is a porszívó-szerviz szolgálatot.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kőszeghy Miklós
Szerző Kőszeghy Miklós 42 Írás
Férj, 4 gyermek édesapja, evangélikus, hitoktató, gyülekezeti munkatárs versfarigcsáló, írogató most éppen balatonboglári porszem.