Vakáció a tanyán, vagy mégsem III.

Az igazi meglepetést azonban maga a szekeres gazda hozta. Mégpedig egy üzenettel a faluból, ahonnan jött.

 

 

Kálmán és Imre bujkálva, rejtőzve megúszták a front átvonulását, s most jó szolgálatot tettek a családnak. Ügyes vadásznak képezték ki magukat. Puska nélküli vadásznak. Messze elcsatangoltak az erdőben, cserjésben, s ami állatot csak tudtak, elfogták. Csapdával, hurokkal. Szinte minden napra akadt valami — nyúl, fácán, vagy kisebb madár. Egyszer egy őzet is elkaptak. Volt nagy öröm otthon! Hosszú időre biztosította a napi élelmet. Mivel fagyos időben jól elállt a hús a padláson, kampókra akasztva, bizakodva néztek a közelgő tavasz elé.

Meg is érkezett, s újabb gondokat hozott. Kellett volna vetni, de nem akadt egyetlen szem gabona sem a házban. Zöldséget a konyhakertben lehetett, mert az apró magvak rendelkezésre állottak — murok, petrezselyem, káposztafélék. Jula nén’ gondosan elrakta a krumpli héjat a pincében, s most azt ültette ki, hátha kicsirázik. Az is gondot okozott, hogy alig maradt valami szerszám a házban a cserekereskedelem után. Mikor a kereskedők megjelentek a gabonával, mindent odaadtak érte, ami csak volt a házban. Ruhaneműt, edényeket, szerszámokat, még bútort is. Enni kellett! Áron bácsi nagy kamatra kapott kölcsönt, s elindult le, délnek vetőmagot szerezni. Szerzett is.

Úgy két hét elteltével érkezett haza egy echós szekérrel, s annak gazdájával. Hoztak mindent, ami kellett — vetőmag búzát, kukoricát, krumplit. Az igazi meglepetést azonban maga a szekeres gazda hozta. Mégpedig egy üzenettel a faluból, ahonnan jött.

— Reggel le akarok menni a paphoz — szólott, miután lerakodtak.

— A plébánoshoz? — kérdezte Jula nén’.

— Hozzá, ha ő a falu papja!

Gyalog indult le a faluba, s édesanyám kísérte el, mert a lovakkal az emberek megkezdték a szántást. Igaz, szerszám nemigen volt, de innen-onnan, az eldobált, rozsdásodó vasak közül mégis sikerült valami tákolmányt szerkeszteni, amivel a munkát el tudták végezni.

— Mit akar a tisztelendő atyától? — kérdezte édesanyám.

— Komoly dolgot. Nagy sora van annak, hogy éppen én jöttem szekérrel. Hogy is mondjam… megbíztak ezzel a dologgal. Nem tudom, hogy fogadják majd az emberek. Azért kell a pappal beszélnem.

A faluig nem is szólt többet.

— Mi járatban vagytok, lányom? — kérdezte a plébános, miután illően köszöntötték egymást.

— Atyám — vette át a szót a szekeres gazda —, nálunk szorgos emberek élnek, s az országot sújtó aszály is elkerült. Keresztényi kötelességünknek érezzük, hogy valami módon segítsünk a rászorulókon.

— Megáld érte benneteket az Isten! De miről beszélsz?

— Elvállalnák négy-öt kisgyermek gondozását, felnevelését, hogy megmentsük a nyomortól, az éhezéstől. Persze, ha a szülők is akarják, ha nem veszik rossznéven, ha nem érzik sértőnek, alamizsnának.

— Ennek intézését nekem kell a kezembe vennem, mert jól ismerem az embereket, a híveimet, az érzékenységüket. Nem lehet ajtóstól a házba rontani. Jöjjenek be az ebédlőbe és igyanak velem egy korty misebort. Maradt egy kevés.

Félórányit maradtak, aztán a plébános úr szólt, hogy menjenek most vissza a tanyára.

— Holnap majd felkeresem magukat, kedveseim!

— Dicsértessék! — búcsúztak kissé zavartan és bizonytalankodva indultak.

Másnap délután jelentkezett Pál atya, a plébános. Azzal a hírrel jött, hogy nyolc gyereket adnának nevelőszülőkhöz, amiből az atya hármat lebeszélt nem lévén az echós szekéren elegendő hely.

— Olyan nincs! Ne legyen a nevem Kocsis Péter, ha el nem viszem mind a nyolcat! Ne gondolja kend, hogy egyet is itt hagyok! — kiáltotta dühösen a szekeres gazda. — Még ha gyalog is kell a szekér mellett mennem egész úton, akkor is! Vagy keresek itt a környéken még egy fogatot, hogy elférjenek.

Tanakodtak, mi legyen, s végül találtak egy rozoga urasági kocsit az egyik gazda udvarán. A kerekes hamar megjavította, használható állapotba hozta. Lovat is szereztek Horvát Mátétól. Igaz nem fényes paripát, de a kocsit el bírta húzni.

— Látom, ügyesen bánsz a lovakkal — szólt Péter gazda Kálmánhoz. — Elvállalnád, hogy a kocsit elhajtsd, s vissza is hozd?

— El!

— Akkor én is megyek! — jelentette ki Jula néni. — Ellesznek nélkülem itthon, amíg visszajövök.

 

 

 

 

32látogató,1mai

Szerző dr Bige Szabolcs- 638 írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.

14 Komment

Hagyj üzenetet