Kádár Sára Hajnalka : Zsófi néni mártírélete

A harangozó megkondította a harangot. Trappolt haza lóhalálában mindenki a mezőről, azt hitték, tűz van a faluban. Az ura is loholt lélekszakadva, és a szobába érve ráborult a testére, sírt, zokogott…

 

Zsófi néni jócskán elhagyta a kilencven évet, bár maga volt az állandó szenvedés. Szánni való élet jutott neki sóhajtozott gyakran. Az ura egy tedd ide, tedd oda mamlasz volt, akit folyton irányítania kellett, apósa, anyósa mindenben gáncsoskodott, bár ő a lelkét is kitette a családért, s még a munkában is állandóan kiszúrtak vele — panaszolta.

Egyszer még a lélekharangot is megkondították érte, annyira beteg volt! Azért történhetett az is, mert képesek voltak otthon hagyni őt egyedül, amikor már a lélek is csak hálni járt belé. De az urának fontosabb volt cséplésre menni, nem mert kiállni a beteg felesége mellett — amilyen mulya volt —,  hanem  ment az apjáékkal dolgozni a mezőre. Őt meg rábízta a süket Ácinéra, akinek nem is volt ki a négy kereke soha! No, várhatta az ebédet! Rég elharangozták a delet, de Áciné nem jött. Még hogy nem hallotta meg a harangszót, hogyisne.  Biztosan elaludt, s amikor eszébe jutott a beteg, átment hozzá. De addigra ő már ájultan, magatehetetlenül feküdt — igaz fél szemmel leste Ácit —, s az a hibbant vénasszony összekiabálta a falut, hogy meghalt Zsófi.

Lapított is szótlanul az ágyban, hadd sajnálják, hadd lássa a falu, mennyire beteg ő.

A harangozó megkondította a harangot. Trappolt haza lóhalálában mindenki a mezőről, azt hitték, tűz van a faluban. Az ura is loholt lélekszakadva, és a szobába érve ráborult a testére, sírt, zokogott, azt hitte, meghalt. Akkor hagyta is kicsit sírni, aztán feleszmélt.

Sorra jöttek a gyermekek, mennyire meggyötörte őt a Gyurika érkezése! A szülőasszonyok könnyen megúszták a császármetszést, ő majd belepusztult abba is. Tizennégy öltéssel varrták össze a hasát — sajnáltatta magát. Mekkora kínt kellett átélnie a fogai miatt is! Mert az a hentes doktor, ahogyan ő mondogatta, összevissza faragta az ínyét, azóta is fáj a szája, az evésben sem leli kedvét. Attól fogva nem ült soha az asztalhoz a családdal, hogyisne, ne lássák az ő fájdalmát! Igaz, mindig tudomásukra hozta, ha enni hívták, hogy ő nem tud enni, neki már vége van, meg vannak számlálva a napjai. Csak ilyenkor sajnálták őt a gyerekei. Pedig ki nem fogyott a panaszáradatból. Ő élni se akart, éppen ezért orvoshoz se ment, hiába unszolták, egy szem gyógyszert se vett be soha. Minek, az ő életének már úgyis vége.

Annakidején megkeserítették életét apósáék is! Közös telken laktak, s bár próbált a kedvükbe járni, egyre csak megalázták, mocskolták. Igaz ugyan, hogy gyakran kihallgatta a beszédüket, s be is számolt róla az urának, nem rejtve véka alá a véleményét sem róluk. Így történhetett meg, hogy a négy éves Katika minden beszédüket elpletykálta a nagyanyjának. Lett is emiatt nagy patália! Tehetett ő erről?  Mégis ő lett ennek a haragnak is az oka. Az ura meg nem merte pártját fogni előttük, csak a hátuk mögött adott neki igazat.

Meg is kapta anyósa a büntetését. Utolsó heteiben csak azt a pohárkányi tejet tudta meginni, amit ő adott a saját kezével neki. Hiába voltak ott mellette a leányai, nem fogadta be tőlük az ételt a teste. Csak azt, amit az állandóan szidalmazott menye adott. 

Hiába, no, az Úr nem ver bottal — mondogatta gyakran.

Apósa is úgy halt meg, egyedül, mint a kutya. Azelőtt való nap még látványosan kiöntötte a finom töltött paprikát a moslékba, nem eszi ugyanazt az ételt másnap is! Mit gondol a menye?! No, nem is kellett többet főznie neki. 

A gyermekek mellett dolgozni is elment, könyvelni a tsz-be. A mérnök úrral jól megértették egymást, az okos ember volt, de a falubeliekkel nem talált a szó. Igaz, ő se szívlelte a beképzelt, buta Kéri Bözsit. Mire volt az is akkora nagy, sze’ csak két polgárit végzett el, ő pedig négyet. Szapulta is őt ez a Bözsi, s addig szította ellene az elnököt, hogy neki kellett elmennie onnan. 

 Aztán a közműveknél, ott is összekerült a sok hozzá nem értő emberrel, a munka nagyját neki kellett elvégeznie. Hát nem állhatta meg szó nélkül! Dehogy értékelték az ő tudását, inkább eltanácsolták.

Az ura se volt beteg soha, mégis itt hagyta őt egyedül ezen a világon. Szenvedni.

Két unokára is vigyázott néha, de háládatlanok ezek mind egy szálig.

Még jó, hogy ebben a korban eltappog* a házban, s ha nem látja senki, az udvarra és a kapuba is kimegy ő.

 Amikor a lánya átment hozzá, hogy ebédet, vacsorát adjon neki, gyámoltalanul üldögélt, csak többszöri noszogatás után volt hajlandó enni egy keveset. 

Hozatott ő édességet, gyümölcsöt a boltból a kis Gyurikával, pénzt is adott neki érte a hallgatásáért.

 

 

 

*eltappog — lassan jár

 

Legutóbb szerkesztette - Kádár Sára Hajnalka
Szerző Kádár Sára Hajnalka 61 Írás
Kádár Sára Hajnalka vagyok, Erdélyben Sepsiszentgyörgyön élek. Írásaim – többnyire kis próza- egy része emlékezés a felnevelő székely falu jellegzetes alakjaira, szokásaira, a szocialista rendszer keserű, embert próbáló világára, de jelen van bennük a ma emberének gondja, öröme is. Egyszóval középpontban az ember áll. Mesét és verseket is írok. Nyomtatott és internetes antológiákban, folyóiratokban jelentek meg, valamint két saját kötetben is, címe: Visszapillantó 2014 ,és Az élet felém 2015 . szeretettel üdvözlök mindenkit.