Már régóta olyan üres volt az élete, mint az asztalon heverő szottyadt kolbászos zsemle, amiből az előbb ette ki a kolbászt.
Egyedül élt, és már nagyon nem akart tovább egyedül élni. Eddig nem tudta kit keres, de azt tudta, hogy majd csak akkor tudja meg, ha megtalálta.
Ebből a népmesébe illő — van is meg nincs is, hoztam is meg nem is, adok is meg nem is — kapcsolatból, ami a napjait összetartó rutin mellett azért némi illúziót is csempészett üres óráiba, egyszerűen elege lett. Pedig valamikor meghalt volna ezért a nőért, annyira szerette, de az idő telt, és a nő nem hagyta el érte a férjét, nem lépett, ő meg már abban sem volt biztos, hogy akarná-e még ezt egyáltalán.
Aztán tegnap teljesen váratlanul felbukkant az a lány, és a gondolataiba férkőzött. Kíváncsi lett rá. Érezte, hogy valami változás történt, valami elindult a sejtjeiben, a zsigereiben, és jól érezte magát tőle. Meg kellett találnia. Megjegyezte a nevét, úgyhogy bekapcsolta a laptopját és rákeresett.
Abban a pillanatban, ahogy meglátta a képét, egy szúrást érzett a gyomrában, és erős izgatottság lett úrrá rajta. Tudta, hogy ő lesz az. Ő az, akire várt.
Máskor is megnézte a szép lányokat, némelyiket meg is kívánta, de valójában legtöbbször hidegen hagyták. Sosem volt nőcsábász típus, pedig megtehette volna, hogy habzsolja a csajokat. Ötven éves elmúlt, de remek formában van. Az a fajta pasi, akinek igazán jól áll a tisztes, őszes halánték. A rendszeres sportnak köszönhetően pedig a baráti tivornyázások sem hagytak rajta különösebb nyomokat. Még mindig átkozottul jóképű, és tudja is magáról, hogy az.
Nézte a fotót, és kiszáradt a szája.
Felállt és a konyhapulton álló palackból töltött magának egy pohár vizet. Az előző napi ivászatra fogta a rátörő szomjúságot, mert még nem akarta teljesen átadni magát ennek a rég tapasztalt érzésnek, ami kezdett szétáradni a belsejében.
Úgy döntött vár még egy napot, mielőtt a neten megszólítaná a lányt, és különben is, előbb még le kell zárnia ezt a régi ügyet. Úgy tisztességes. Lelkiismeret-furdalásnak nyoma sem volt benne. Ő mindig tiszta lapokkal játszott.
Úgy határozott, gyorsan és kíméletlenül közli a tényt, hogy vége. Tisztában volt vele, mekkora fájdalmat fog okozni, de már nem akart ezzel foglalkozni. Ezt már annyiszor végigcsinálták. Most nem fog belemenni. Inkább haragudjon rá a másik, talán könnyebb is lesz úgy elviselnie. Különben is, ő már többször akart szakítani, de a nő valahogy mégis mindig újra elérte, hogy ne tudjon elszakadni tőle. Bár őszintén szólva, nagyon kedvelte a társaságát. Sokszor felvidították az sms-ezéseik, miközben a munkahelyén gályázott és a halálba kívánta az egész műhelyt, úgy ahogy van. És persze vonzódott hozzá, kívánta is. Jó volt vele a szex. Odaadó, érzéki szeretőnek bizonyult, de már csaknem egy éve a levelezésen és néhány csókon kívül nem volt több köztük.
Ezért is meg fogja érteni. Fájni fog, de megérti.
Gondolatmenetéből hirtelen a mobilja csörgése zökkentette ki. A haverja volt, akivel tegnap hajnalig együtt ittak.
— Helló!
— Helló, te marha állat! Tudod, te mit műveltél? Mi a francnak kellett nyilvánosan lesmárolnod tegnap a csajt? Normális vagy? Tele volt ismerősökkel a hely!
— Na menj a francba! Először is, csak halvány emlékeim vannak a tegnapról, másodszor, a smárhoz is két ember kell, harmadszor meg semmi közöd hozzá! Elmész te a picsába! Hagyj engem békén! Fogalmad sincs semmiről! — és kinyomta a telefont.
Állati dühös lett.
Tényleg alig emlékezett, vagy inkább nem akart emlékezni. Ez most nem hiányzott. Mindegy. Akkor is befejezi.
Gyorsan lecsapta a laptop tetejét is, és elment zuhanyozni.
Ahogy zubogott a testére a forró víz, szép lassan lecsillapodott. Tudta, hogy jól döntött. Miután kilépett a fürdőből bekapcsolta a hálószobában a CD-lejátszót. Bognár Szilvia lágy, érzelmes hangjára vágyott. Mindig ellazította, gyönyörű helyekre repítette a képzeletét a népzene, ezek a szép, ősi dallamok. Ilyenkor látta maga előtt az erdélyi havasokat vagy a Szilágyság lankáit. Az ott élő, egyszerű emberek lelki tisztaságához vonzódott, és ezek a helyek jelképezték számára a legfontosabb értékeket, a tisztességet, a tradíciót, a hűséget, a szabadságot, talán az egész hazát is.
Az ágyban fekve még egyszer eszébe jutott, hogy nem kéne így lennie…, ha megszülethetett volna valamikor a közös gyermekük. Akkor nem kéne minden szálat elvágnia, akkor kapcsolatban maradhatnának, akkor barátok lehetnének… de gyorsan elhessegette magától az egészet. Szabadulni akart. Az új lányra akart gondolni, a fiatalságára, a mosolyára, a bőrére, a feszes, ruganyos testére.
Holnap. Holnap majd mindent lerendez. Holnap kezdődik az élet.
És álmodni kezdett.
Legutóbbi módosítás: 2016.07.20. @ 16:53 :: Grin Sándorné
