Győri Irén : Vica és Csin történetei — XVIII.

Álmatlan éjszaka, szagok, illatok, valami nem illik a képbe, egy szuszogó ruhacsomó, dagadozó önbizalom

Nagyon megviselt a farsangi mulatság. Sajnáltam, hogy nem tudok emberi nyelven beszélni. Elmondtam volna, ha olyan nagy csinnadrattával ünnepelnek, akkor az összes mellettük élő lény retteg, vagy világgá bujdosik. Merem mondani, Sanyi is Kati nénihez bújva vészelte át a farsangot. A Mami csupa szív, ő tudta, hogy én nagyon félek, ezért jött és nyugtatott meg. Nagyon szeretem a Mamit! De ő nem tud velem beszélni. Velem érez, de nem tudunk beszélni!

Óh Picur! Te megértesz! Veled tudok úgy értekezni, hogy egy szót sem kell szólni. Olyan sokszor jutottál az eszembe, inkább veled töltöttem volna az elmúlt estét. Ott kint a hegyekben. Ott, olyan méltóságos nyugalom van. Az erdészház… az a nyugalom szigete.

Azután elgondolkodtam az embergyerekeken. Kedvesek, de nem mind. Például az a fiú, aki felemelt és megugattam, az nekem nem tetszett, pedig Vica azt mondta ő a Bagoly, az osztályban mindenki így hívja, mert olyan tudálékos, és a nagy szemüvege mögött olyan muris a két nagy elálló füle. De tényleg jópofa fiú, és okos, bizonygatta Vicuska.

Ha okos lenne… na, de hagyjuk. Én csak egy apró kiskutya vagyok! Egyszerűen nem tudtam aludni, pedig ez nem volt rám jellemző. Zavart egy váltakozó erősséggel jelentkező illatfoszlány. Az egyik vendégen éreztem ezt a szagot, de valami nem egyezett. Valami nem hagyott aludni. Figyeltem az éj neszeit. Tele van szagnyomokkal az egész ház.

Gondoltam, ha már aludni nem tudok, legalább egy kicsit szétnézek. Kiválóan közlekedem sötétben is. Gyakorlatilag nálunk a bejárati ajtón kívül mind nyitva van kicsit. Szabadon tudok mozogni. Amint mentem az orrom után, a folyosón erősebben éreztem azt a zavaró illatot, ami nem hagyott nyugodni. Itt maradt mindenkiből valamennyi illat, de egy nagyon kitűnt a többi közül. Tudtam, hogy az éjjel találkoztam már ezzel a szaggal. Kicsit meg kellett erőltetni az emlékeimet, hogy az akkor jellegtelen szag gazdájának a képe bekússzon az emlékeimbe. Azután, kezdtem rájönni, hogy egy magas fiú, az egyik tengerész, akire azt mondták, hogy olyan, mint Popely — az ő szaga volt ilyen, de mégis kicsit más. Gondoltam ennek utána járunk, mert itt valami bűzlik! Csendesen besurrantam a vendégszobába. Itt volt a legerősebb a szag! Tudok én nagyon csendes is lenni. A szag egyre erősebben izgatta orromat. Szépen végigszagoltam a szoba minden egyes részét és az egyik ruhacsomónál baljós szuszogást hallottam és megéreztem a félelem szagát. Valaki, vagy valami van a ruhacsomó alatt. Hallom a szuszogását érzem a szívverését és érzem a félelme szagát. Nagyon idegesítő a félelem szaga. Egy valamire való kutya izgalomba jön tőle, sőt! Felbőszül a zavaró szagtól. Egy belső parancs miatt támadásra készteti a magamfajta jó orrú kutyákat. Az a valami most retteg és legalább annyira fél, mint én, amikor a tűzijátékot lődözték fel. Arra rájöttem, hogy nem lehet Popely, mert ez a rettegő élet elég kistermetű, de valami ősi ösztön arra ösztökélt, hogy vigyáznom kell. Arra gondoltam, hogy leszedem a ruhakupacot, és megnézem ki az, aki annyira fél és miért kell félni, amikor már vége a tűzijátéknak. De valami belső hang azt mondta, ne kapkodj Szilveszter, mert itt gondolkodni kell előbb. Azután úgy döntöttem, hogy szólok valakinek, nézzük, meg együtt ki, vagy mi bújhat meg a ruhacsomó alatt. Már tíz hónapos voltam, és tudtam egy kicsit uralkodni magamon. Vica és a macskák eléggé kiképeztek az önuralomra. Szépen visszasiettem a hálószobába. Úgy döntöttem, Apu lesz az, akinek szólok, mégiscsak ő a legerősebb a családban. Finoman megbökdöstem a kezét. Apu azonnal felébredt.

— Mi van Szilveszter? Ki kell menned? Jól van.

Én elindultam előtte, de nem a kijárathoz, hanem a vendégszobához vezettem. Előbb nem értette, mit akarok, de jött utánam. Felkapcsolta a villanyt, én azonnal a ruhacsomóhoz vezettem és az orrommal meg mutattam, hogy ott valaki retteg. Apu óvatosan a ruhákra tette a tenyerét és ő is érezte, hogy van élet a ruhák alatt. Ügyesen felmarkolta a ruhát és átsietett a dolgozószobájába. Ott a papírkosár fölött elengedte a rettegő foglyát. Nagyon kíváncsi voltam, hogy ki az, aki nem hagyott aludni, de termetem akadályozott abban, hogy belelássak a papírkosárba. Apu lehajolt és kiemelt belőle egy fehér világosbarna apró állatkát.

— Egy aranyhörcsög! Hát te hogy kerültél ide?

Én akkor már tudtam, hogy a kicsi állat, aki színre olyan, mint én, de termete nagyon apró, még nálam is sokkal kisebb és nagyon fél, ki által került a házba. Apu fogott egy befőttes üveget, abba tette a jövevényt. Dobott még az üvegbe egy csomó apróra vágott papírt, meg egy darab almát és kekszet, majd rátette az üvegre a tetőt, amit pár helyen egy hegyes valamivel kiszúrt.

— Na, holnap a lányok majd csodálkozhatnak, hogy egy vendég elfelejtett hazamenni. Nagyon okos kutya vagy Szilveszter, kezdesz nekem tetszeni.

Tőle nem vártam ekkora dicséretet. Még meg is simogatta a fejemet, megpaskolta a vállamat úgy férfiasan és elismeréssel. Dagadozott a mellem. Végre elnyertem Apu elismerését is! Én is büszke voltam magamra, és örültem, hogy éppen őt ébresztettem fel. Rájöttem, ha iskolába járok, én bizony elmegyek nyomozónak! Nagyon jó kiszagolásaim vannak! Az éjszaka hátralevő részét dagadozó önbizalommal mély álomban töltöttem.

Legutóbb szerkesztette - Győri Irén
Szerző Győri Irén 180 Írás
2002. óta élek Battonyán. Az írás és olvasás nekem olyan mint a levegő, hiányában megfulladok! Szeretem a tornyot, és benneteket. Ez a világ legjobb menedéke!