A számítógép kezelését a véletlennek köszönhette. Pontosabban egy kényszerhelyzetnek. Úgy adódott, hogy egyszem gyermeke külföldi ösztöndíjat nyert el, és ezzel együtt hároméves külhonban való tanulást. Egyik oldalon örült a gyerek sikerének, de a másik oldalon azonnal bekapcsolt az anyai féltés.
Három év valahol a távolban? Talán évente kétszer-háromszor haza tud látogatni. Elég lesz -e neki az az ösztöndíj, amit havonta fog kapni, kikkel kell majd együtt laknia? — és millió más gondolat kavargott a fejében. Nem akarta ezekkel a gyerekét idegesíteni, hiszen eleve már égett a vágytól, hogy indulhasson az ismeretlen jövő felé. A férjével beszélték meg, mint ahogy eddig is tették.
— Mit kell ennyire idegeskedned? — kérdezte a férje. — Elmúlt már tizennyolc éves, mondhatnám egy felnőtt nő. Valamikor le kell tudnia szakadni arról a bizonyos köldökzsinórról.
— Na de nem gondolod, hogy ez nehezen fog menni neki? Még soha sem volt hosszabb ideig távol tőlünk. Mi lesz ha…
— Miért kell mindjárt rosszra gondolnod? Az igaz, hogy mint egyedüli gyereket elkényeztettük, mindent a feneke alá adtunk, de itt az ideje, hogy megtanuljon önállóan élni. Nem ülhet állandóan az anyja szoknyáján!
Ezzel a téma le is lett zárva. Hiába is próbált volna felhozni bármilyen okot a tiltásra, tudta, felesleges, be kell látnia, ki kell engednie az önálló életbe.
Az elutazása előtt egy hónappal beszereztek minden szükséges holmit.
— Nem hiányzik semmi sem kislányom? Minden szükséges megvan?
— Mondjuk rá, hogy igen. Viszont neked kell egy számítógép, hogy tudjunk kommunikálni. Nincs annyi pénzünk, ami fedezné a telefonköltségeinket. Főleg az enyémet.
— Nekem számítógépet? — kerekedett el az anyja szeme. — De hiszen nem is tudom kezelni, nem tanultam soha ilyesmit?
— Ugyan már nem egy ördöngös dolog. A papa is majd megtanulja, és akkor tudunk esténként beszélgetni.
— Hogyan? A számítógépen keresztül? Miket nem mondasz!
— Anyuka, te le vagy ragadva a múlt században a papával együtt. Ha meg tudtátok tanulni a mobiltelefont kezelni, a computer sem lesz nehéz.
Még aznap este összeült a család és másnap megvették a laptopot. A hátralévő időt az alapismeretekkel töltötték. Bekapcsolni a gépet, kikapcsolni, e-mailt írni, és vírusprogramot telepíteni, na meg az olyan leveleket nem kibontani, ami ismeretlen feladótól érkezik, mert a hirdetések közt sok vírust tartalmazó levél lehet. Buzgón tanulták ezeket az alapműveleteket. Amikor a skype használatát kezdte magyarázni a lányuk, akkor csodálkoztak csak el igazán.
— Szóval, ha beszélünk majd ezen keresztül veled, akkor látni is fogunk?
— Igen! Most azonnal be is mutatom.
Valamit benyomkodott a gép oldalába, és kis idő múlva egyik barátnője képe tűnt fel a monitoron.
— Hello, Sara! Csak azért hívtalak, hogy a szüleimnek megmutassam, hogyan működik a skype.
A szülök csak ámultak bámultak.
Már egy év is eltelt mikor először hazalátogatott a nyári szünetben, közben nem volt nehéz a kapcsolattartás, hála a technikának. Szinte naponta írtak egymásnak e-maileket, és beszélgettek a skypon.
— Mondd, kislányom — kezdte egy nap az édesanyja —, mi az a facebook? Egy ismerős kérdezte tőlem, hogy fent vagyok -e a facebookon. Az is olyan mint a skype?
— Nem egészen. Itt csak irogatni tudsz, de mód van arra, hogy csoportokat hozzál létre és elfelejtett régi ismerősöket keressél meg. Például régi iskolatársat vagy kollégát. Mindjárt letöltöm neked, csak kell egy profilt is csinálni.
— Mi az a profil?
— Az egy olyan bemutatkozás, hogy ki is vagy, feltölthetsz rá fényképet, hogy lássanak, ki az, akivel szóba akarnak állni, beírhatod a hobbydat és amit fontosnak tartasz magadról közölni, de ezzel óvatosan bánj.
— Akkor az amolyan névjegyszerű bemutatkozás.
— Olyasmi. De nem muszáj mindenfélét beleírni. Bőven elég az iskolákat, a szakmát, jelenlegi foglalkozást beleírni. Ne keverd a valóságot a virtuálissal. A számítógép képernyője szinte mindent kibír, a közölt adato mögé el is lehet bújni.
Profiljába szinte semmit sem tett bele, és a Hófehérke nevet választotta.
Pár hónap elteltével, már profi módon tudott a Facebookon is eligazodni. A saját csoportján belül megszerveztek személyes találkozásokat, hogy akik egymásnak írogatnak, azok élőben is beszélgetni tudjanak. Egy ilyen találkozás során ismerte meg Mici nénit. Mici néni egyedül maradt Budapesten. A lánya miután megházasodott és diplomát szerzett, külföldre költözött a férjével. Az unoka is már ott született meg. A nagymama kedvéért megtanították magyarul is, és amikor nagyobb lett, hónapokat töltött el a nagyinál. Mici néni még néha ki is utazott hozzájuk látogatóba, de most, a hetvenen túl már nem vállalkozott ilyen túrákra. Két éve kapta a számítógépet, hogy ezzel is könnyebbé tegyék a kommunikációt. Így került ő is a Facebookra. Hiába figyelmeztették többen is a nyilvánosság veszélyeire, hogy ne közöljön minden túlságosan személyes természetűt, vagy ha igen, azt csak a zárt csoportban tegye.
— Mi titkolni valóm van énnekem mások előtt? Az unokám, a vejem, és a lányom? Nincs már nekem senki közvetlen hozzátartozóm sem. Pont azért iratkoztam fel a Facebookra, hogy ismerőseim legyenek.
A találkozás alkalmával kiderült, hogy Mici néni alig két utcára lakik Hófehérkétől, élt az alkalommal és meghívta őt magához. Ezután amikor tehette, meglátogatta a lakásán is. Sok közös érdeklődési körük összekötötte őket a facebookn kívül is, például, hogy a gyerekük külföldön találta meg a boldogulását.
Egy napon Hófehérke éppen Mici nénihez tartott. Nem beszélték meg a „facen” hogy találkoznak, de volt már közöttük olyan viszony, hogy Hófehérke előzetes bejelentés nélkül is meglátogathatta. A ház kapujában nagy csődület fogadta.
— Mi az, mi történt? — kérdezte meg az egyik ismerős lakót. — Látom, még a rendőrség sem hiányzik.
— Betörés. Halotta már valakitől kedveském? — próbálkozott az ismerős hölgy.
— Semmit sem tudok. Csak nem Mici nénihez törtek be?
— De igen. Szegényt bevitték a kórházba. A betörő nem erőszakoskodott, de annyira megijesztette a nénit a váratlan látogató, hogy rosszul lett. A betörő volt annyira „becsületes” hogy azonnal értesítette, a mentőket. Valószínű ez okozta, hogy pár óra alatt kézre kerítette a rendőrség. Most már csak a nyomozók vannak itt, ezért van ez a nagy tolongás a ház előtt.
Hófehérke megpróbált beljebb jutni de egy egyenruhás feltartóztatta.
— Itt tetszik lakni? Mert csak azokat tudom beengedni, akik a házban laknak.
— Nem lakom itt, csupán ismerőse vagyok a károsultnak. Megtudhatnám, melyik kórházba szállították?
— Én nem szolgálhatok adatokkal. Fel tudok szólni a nyomozást vezető kollégának, és talán majd ő tud közelebbi információt adni.
Azzal beleszólt a kezében szorongatott adó-vevőbe.
— Százados úr! Egy hölgy van itt, aki a károsult ismerőse, és szeretne némi információt. Felengedhetem, vagy inkább ön jön le hozzá?
— Engedje fel nyugodtan.
Hófehérke felment a lakásba. Látszólag minden a helyén volt, csak a nagy üveges szekrény fiókjai voltak kihúzva. A nyomozást vezető tiszt Mici néni számítógépe előtt ült.
— Kozma százados vagyok — mutatkozott be. — Megkérdezhetem, milyen kapcsolatban volt a sértettel?
Hófehérke elmesélte a nyomozónak, amiket tudott. Miután az végighallgatta, megvakarta a füle tövét, aztán így folytatta.
— Az internet világában terjed az ilyenfajta bűnözés. Sajnos nem az első olyan esetem, ahol a számítógép segítségével térképezi fel magának az áldozatot az elkövető. Ez most nagy valószínűséggel egy ilyen eset. A legtöbbször csalókkal van dolgunk, akik ismeretséget kötnek közösségi oldalakon, és úgy követnek el bűncselekményt, hogy a bizalmukba férkőznek az áldozatuknak. Itt nem hiszem, hogy ez történt. A tettes, az elkövető csak a nyilvánosan közzétett bő ismeretek alapján kereshette meg áldozatát. Nem járhatott nála korábban, nem rendelkezett pontos helyismerettel, hiszen jóformán semmit sem vitt el. Vagy azért, mert nem volt ideje körülnézni, mivel a lakás tulajdonosa itthon volt, rosszul lett, és az megzavarhatta, úgy látszik ő is nagyon megijedt, ezért hívott mentőket. Még nem sikerült elfognunk, de nyomon vagyunk. Valószínű, egy éppen „szörfölő” lehetett az elkövető, és „blindre”, vakon választotta ki az áldozatot, amikor rátalált a profiljára.
— És meg tudná mondani, mi van a nénivel?
— Túl van az életveszélyen. Annak köszönhető, hogy a betörő értesítette a mentőket, és a gyors beavatkozással nem történt tragédia. Ha találkozik majd a nénivel, mindenképpen vegye rá, hogy ne tegyen fel az internetre magáról, vagy a közvetlen környezetéről szóló adatokat, mert ilyen inzultusok történhetnek meg vele ismételten.
Mici néni, miután kikerült a kórházból, hamarosan a lányáékhoz költözött külföldre. Soha többé nem lehetett látni sem a facebookon, sem más portálokon.
Legutóbbi módosítás: 2016.06.23. @ 16:00 :: Avi Ben Giora.