Nagyapám udvara hangja
egyre halkabban beszél,
mégis hangos a szívemben,
ahogy a múltról mesél.
Volt, amikor asztalánál
nem fért körbe a család,
minden szobájában laktak
gyerekek, apák, anyák.
Ólja vastag hídlásain
a lópatkó dobogott,
tehénbőgés közepette
a kakas kukorékolt.
Roskadásig volt a góré,
a hombár mindig tele,
disznótor után a padlás,
szüret után a pince.
……………..
Kihűltek a székek csendben,
a szobák elhalkultak,
elnémult az ól piaca,
a górék elkorhadtak.
Egyre kevesebbszer ül le
asztalához a család,
egyre kevesebben vagyunk
gyerekek, apák, anyák.
Ezt tette a „modern” világ,
mert mindig csak rohanunk,
ott keressük az álmaink,
ahol nincsen otthonunk.
Nagyapám udvara hangja
egyre halkabban beszél,
mégis hangos a szívemben,
ahogy a múltról mesél.
Legutóbbi módosítás: 2016.05.05. @ 17:00 :: Thököly Vajk