Péter Erika : Paradicsomi kalandok, avagy nyelvtudás nélkül ne repülj messzire! 3. rész

Kirándulás Saona szigetére

 

 

     Legédesebb álmunkat az ébresztőóra zavarja meg, pedig olyan fáradtak vagyunk, hogy talán délig elaludnánk. Hiába, no, az öt órás időeltolódás, az évszakváltozás és a hosszú, fárasztó út kihat az állapotunkra. Kialvatlanul megyünk a recepcióhoz, ahol találkozni fogunk a magyar csoporttal, aztán irány Saona szigete. Megfordul bennem a gondolat, hogy hátha átejtett minket Szandró, de nem, még csak nyolc óra múlt tíz perccel, s megérkezik a busz. Szandró az ajtóból integet. Csak a harmadik napot töltjük itt, mégis meglepődünk azon, hogy mindenki „Jó reggelt” – köszön.

      Magyarokkal telt meg a kisbusz. Egymás melletti ülőhelyet nem találunk. Nem ez a baj, hanem az, hogy csupán én ülök – az amúgy is hadaró – Szandró háta mögött, ő meg a vele szemben lévőkhöz beszél. Alig értem, mit mond. Hangfoszlányokat hallok. Felkapom a fejem a cukornád szóra.  Aha!  Vágom már! Valószínű, hogy cukornádültetvények mellett suhanunk el, s az aprócska házakban a rabszolgák utolsó leszármazottai lakhatnak.

      Hamarosan előkerülnek a műanyagpoharak, egy nagy rumos butykos s néhány üveg kóla.  Szandró előszeretettel töltöget. Nem sajnálja, úgy öntögeti, akár a vizet. Dominikai rum kólával, valami furcsa neve van, nem ugrik be micsoda, de hogy kicsoda itta, arra rájövök. Persze, persze, ez volt Hemingway kedvenc itala. A kólát nem szeretem, de társaságnak ízlik. Mi is iszogatunk..

     Körülbelül egy órás buszozás után megérkezünk valahová. Állítólag ez a sziget egyetlen lakott faluja, de a nevét soha nem tudom meg. Nem látunk belőle semmit, mert a busz egyenesen a helyi utazási irodához visz. Itt vizet, kólát és valamilyen édes süteményt kínálnak, vécére megyünk, és gyorsan bemutatkozunk egymásnak. Szandró jelzésére összecihelődünk, és rohanva megközelítjük a partot. A beígért katamarán helyett csak egy kis hajó vár ránk.

         Hihetetlenen jó időnk van, a hőmérő nagyjából 28 fokot mutathat, a szél szelíden hűsíti levegőt, a hajócska szeli a habokat, idegenvezetőnk szorgalmasan töltögeti a rumot és a kólát.

Olyan gyorsan haladunk, hogy alig tudok fényképezni. Szól a zene, a hangulat magasra emelkedik, a rum meg rohamosan fogy.

   Közeledünk Sanoa szigetéhez. Itt a tenger még szebb, leírhatatlan színű és átlátszóan tiszta. A karcsú pálmafák messziről integetnek. Megértem Kolumbusz Kristófot, mit érezhetett, amikor azon a bizonyos reggelen megpillantotta ezt a partszakaszt. Kiszállunk. A látogatók kedvéért pálmaágból szív alakú „kiskaput” fontak a szigetlakók.  Tényleg! Ma van Valentin napja! A szállodánkban már tegnap elkezdték az „ünnepi” készülődéseket.

     Kezdünk megéhezni. Szandró megnyugtat, hogy mindjárt kész az ebéd. Két fogásból lehet választani: vagy szabadtűzön sütött langusztát, vagy sült csirkét ehetünk.  Ez utóbbi csak a különcöknek jár. Délidő már jócskán elmúlhatott. Míg a kajára várunk, barátkozunk egy pálmafához kötött szamárral. Az előételnek szánt valamit etetjük vele.  A szamár telhetetlen: újabb és újabb porcióért ordít.

      Fürdök, aztán elkalandozom a vécé, majd a színes deszkatákolmányok felé. Látok néhány „bennszülöttet”. Úgy tűnik, hogy valóban úgy van, amint mondják, elégedettek a sorsukkal, pedig enyhén szólva egyszerű körülmények között élnek, de tévéjük, angolvécéjük van, egész évben nem kell fűteniük, a tenger pedig ingyen adja az eledelnek valót. Mindegyik mosolyog, s érzem, hogy ez a mosoly nem a turistáknak szól, hanem belülről fakad.

      A lazítás után Szandró felrázza a kissé megviselt társaságot, és a távolabb vezet a parttól.

Megáll egy transzparens-szerű táblázat előtt.  „Most igazi természetvédelmi területen vagyunk!” – mondja, majd megmutatja azokat a teknősfajtákat, amelyek itt rakják le tojásaikat. A bennszülöttek segítik a költésüket, majd a megerősödött kisteknősöket visszaengedik az óceánba. Ki hitte volna?  A kicsi teknősök jelenleg egy lavórszerűségben vannak.  Lefényképezem.

        Visszamegyünk szabadtéri ebédlőnkbe. Még mindig nem készült el az ebéd. Megnézem a helyiek árukínálatát, ami hasonlít bármelyik más üdülőhely portékáihoz. A giccses  figurák, hűtőmágnesek, és az itt lakók színvilágát tükröző amatőr festmények között, nini! Végre meglátom a sziget jellegzetes ékkövét, a világoskék larimárt!

      A larimár, más néven az atlantisz, vagy delfinkő, a Dominikai Köztársaság igazi különlegessége. A hegyekben találták rá. A követ a területet tulajdonosa lányáról, Larisszáról nevezte el. A elnevezés másik része tengert jelent, mert a színe olyan kékeszöldes, akár a tenger.

         Némi alkudozás és ékszervásárlás után befekszem a pálmák közti függőágyba, s onnan hallgatom a tengert. Bámulom a fürdőzőket és a fölém magasló pálmafákat.

      „Vigyázz, nehogy fejedre pottyanjon egy kókuszdió!” – figyelmeztet valaki. Ellennék itt egy ideig – gondolom, de a következő pillanatban ránézek a rozoga fabódékra, és fontolóra veszem a dolgot.

    Korgó gyomorral ülünk asztalhoz. Laci csirkét eszik, a többiek, velem együtt langusztát. Vagy nagyon finom a languszta vagy nagyon éhesek vagyunk, de egykettőre bepakolunk mindent. A csacsi újra ordítani kezd, de langusztát már nem kap. A változatosság kedvéért az ebédhez egy- egy pohár bort kapunk. Nagyon jól esik a rumozás után.

    Vagy a környezet netán az ital teszi, de szinte mindenki lelkizésbe kezd. Szóba kerülnek a családi problémák. Néhányan –  főképp a férfiak –  elsírják magukat, és bár magunkat nem sorolom sem a szegények, sem a gazdagok közé, megállapítom, hogy a pénz nem boldogít.

    Szívesen maradnánk még, de indul a kishajó, vissza kell menni. Már felszedik a horgonyt, amikor észreveszem, hogy a szállodánk magyar szerelmespárja nincs köztünk. Többször megszólal a hajóduda, mire végre előjönnek valamelyik korallszirt mögül. Mindenki nevet. Sajnálkozva hagyjuk el a partot. Szól a zene, indul a tánc. A hangulat egyre lazább. Én is pördülök Szandróval egyet.

     Aztán a társaság biztatja a férjemet „Igyál Laci!  Igyál Laci!”, – szól a kórus, de hiába, a Lacinak nem esik jól a pia. Lehet, hogy igaza van.

       A nagy mulatozás közepette megállunk egy öböl közelében. Itt csak derékig ér a víz, s a tenger szinte mozdulatlan. Jól esik megmártózni benne. Valaki talál egy tengeri csillagot. Hazahozni nem lehet. Jobb is így, élőben gyönyörködni benne!

   A kikötőben már vár a buszunk. Sikerül Lacival egymás mellé ülnünk. Még egy órás út áll előttünk „hazáig”, azaz Punta Canáig. Szandró  szólásra emelkedik, de a többség lehurrogja. Úgy érzem, fontos információkról maradunk le. Néhányan inni akarnak még. Szandró ezúttal ellenáll. Vagy elfogyott a rum, vagy Szandró elégelte meg a túlzott ivászatot –, de szerencsére nem kapnak.

      Szállodáink messze esnek egymástól. A miénk olyan, mint egy rezervátum, épület sincs a közelében. A legtöbben leszálltak, alig vagyunk már a buszon, amikor Laci hideget érez a lábán. Még nem sejti mi az, aztán felismerjük az összetéveszthetetlen szagot.

        Alapos tisztálkodás után vacsorázni indulunk. Majdnem minden étterembe érvényes az érkezéskor kapott ezüstszínű karszalag. Ezúttal az olasz konyhát választjuk. Itt kissé lassabbnak tűnik a felszolgálás, de az is lehet, hogy mi vagyunk fáradtabbak, éhesebbek.

   A szobában igyekszem összerakni az élményeinket. Érdekes volt a mai nap. Különleges és tanulságos. Otthon majd alaposabban áttanulmányozom Dominikát…

 Aki gondolja, tartson velem:

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Dominikai_K%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:11 :: Péter Erika
Szerző Péter Erika 567 Írás
"Az ember akkor jut legközelebb saját énjéhez, amikor oly' komollyá válik, mint a játszadozó gyermek." (Herakleitosz) Előfordulok sok-sok antológiában, néhány folyóiratban, köztük a Bárka Irodalmi Folyóiratban, a Csodaceruzában és Dörmögő Dömötörben. a Breki Magazinban is. 2013 Ünnepi Könyvhét - A Körösvidéki Irodalmi Társaság Körösök Gyöngye díjával jutalmazta Másodvirágzás c. könyvemet. 2014: VOSZ - IRODALMI PRÍMA DÍJ a gyermekirodalomban kifejtett munkásságomért. Tizenkét önálló kötetem van. 1.Mindörökké mosoly ( Akkordia Kiadó 2. Szeretőim a szavak (Akkordia Kiadó). 3.Verselhetek 1.és 2.kiadás - Móra Kiadó) 4. Három Holló CD ( Palinta Társulat) Gyerekverseim némelyikét megzenésítették. 5.A nyakatekert zsiráf- gyerekzetek (magánkiadás) 6.Túlhordott ölelés - Irodalmi Rádió, Miskolc, MEK. kötet 7.Esőtánc- CD -megzenésített verseim. Énekli és zeneszerzője: Dafna 8. Csupa csiga - verses mesék - Timp Kiadó (2011) 9.ZabfaLók - verses történetek a lovakról- AB-ART Kiadó (2012) 10. Szélforgó CD. ( Fülemüle Zenekar -meg zenésített gyerekzetek 11. Másodvirágzás- Kortárs Költők sorozat (20.) AB- ART Kiadó (2013) Körösök Gyöngye Irodalmi Díj - a Körösvidéki Irodalmi Társaság megyei díja-2013 Ünnepi Könyvhét 12. Boldogságbolt -gyerekzetek ( AB-ART Kiadó) 2014. 13. Színházikó -gyerekzetek ( AB- ART Kiadó) 2014. 14. Autóparádé- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 15. Hajnaltól hajnalig- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 16. Elpattant zongorahúr - regény ( AB- Art Kiadó ) 2015. 17. Verő László oklevé l- Héttorony Irodalmi Magazin Szerkesztősége - líra kategória- 2015. Ha többet szeretnél tudni rólam, nézd meg a honlapomat! Honlapom: http://www.petererika.com/