Schifter Attila : A szín

 

 

Ünnepelt  díva  

magába’  sírva, 

színpadra  vetett  vérző  szívek  közt  álldogál. 

 

Szeretet  foglya: 

lélegzetfojtva 

figyel,  de  nincsen  ott,  akire  dobogva  vár. 

 

Régi  szerelmek, 

nyáréji  (t)estek 

lélekemlék – melege  éleszti  újra  fel. 

 

Visszaálmodja, 

mosolyba  fonja, 

de  az  elmúlt  immár  a  hívásra  sem  felel. 

 

Közönség  tombol 

és  a  mosolyból 

úgy  hiszik   hogy  a  boldogság  pusztán  ennyi  csak. 

 

Pedig,  ha  tudnák

  látszathazugság;   

a  lány  nagyvilági  sikerére  nézve  vak. 

 

Bár dermedt  mosolya  könnyed, 

lelkébe  marnak  a  könnyek 

a  mából  a  tegnapba  temető  árkokat. 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.07.20. @ 17:58 :: Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.