Seres László : Örök talány

Elakad ma a hangom, s a szavak
kibomlott virágcsokorként a számon
dadognak csak, bár ünnepre szánom,
hogy a csillagokig szárnyaljanak.

 

Elmondhatnám neked valahányszor,
míg az ember hite égi lángra gyúl,
ajándék a perc minden koron túl.
Termőföld a születő csodához.

 

Kutatva sorsát, tűnődve, kérdve
az elvetett magot újra beérve,
mi hajtja szívét lázas hajnalon.

 

Titkok, ősköd, rejtelmek fénye, árnya,
s ráébred, a szépség örök talánya.
Szeretni élni, úgy, hogy belehaljon.

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.