Elakad ma a hangom, s a szavak
kibomlott virágcsokorként a számon
dadognak csak, bár ünnepre szánom,
hogy a csillagokig szárnyaljanak.
Elmondhatnám neked valahányszor,
míg az ember hite égi lángra gyúl,
ajándék a perc minden koron túl.
Termőföld a születő csodához.
Kutatva sorsát, tűnődve, kérdve
az elvetett magot újra beérve,
mi hajtja szívét lázas hajnalon.
Titkok, ősköd, rejtelmek fénye, árnya,
s ráébred, a szépség örök talánya.
Szeretni élni, úgy, hogy belehaljon.
