A hajnal édesanyát még ébren találta. Egy kis kötényt hímzett, az utolsó öltéseknél tartott.
A szerény kis szobában, pici éjjeli lámpa fényénél varrt. A fény is kevés volt, el is fáradt már, a szeme le- lecsukódott. Mindenképpen be akarta fejezni, a legkisebbnek lesz születésnapjára.
Egy régi sötétkék szoknyát bontott el, nincs rajta semmilyen minta, egyszínű. Nem talált más anyagot otthon, valamivel barátságosabbá kellett tenni. Az aljára körbe kis gombákat hímzett, a gombák közé zöld füvet. Elöl a két kantár közötti sima részre egy nagy gomba került, amin egy törpe pipázott.
Már gyermekkorában feltűnően szépen rajzolt, a szükség pedig megtanította, hogyan használja ki kézügyességét.
A környéken nem élt náluk szegényebb család, mégis mind a három gyerekét szépen öltöztette. Mindent megvarrt, még a télikabátot is egy öreg varrógéppel.
Vasárnap reggel, mikor a gyerekek templomba mentek, kiállt az ajtóba, büszkén nézte őket. Ilyenkor egy pillanatra olyan boldogság töltötte el, amiből erőt meríthetett a holnaphoz.
Még egyszer elégedetten szemügyre vette a kötényt. Elkészült. Selyempapírba csomagolta, betette a szekrénybe.
Ideje lefeküdni, talán néhány órát alhat reggelig. A félhomályban körbenézett a szobában, ahol a gyerekek szuszogása törte csak meg a csendet. Nyugodtan, békésen aludtak a szeretet biztonságában.
Ez az ő családja. Minden nap meg kell küzdeni érte, ezért mindennél a világon értékesebb.
Egyszer csak nappali fény támadt, a fényből egy gyönyörű fehér ruhás, aranyhajú tündér lépett elő. Édesanya nem ijedt meg, inkább kíváncsian nézte, mi történik körülötte.
A tündér így szólt hozzá:
— Én vagyok a Jó Tündér. Mindig is itt voltam, csak nem láthattál. Figyeltem szorgalmas, becsületes életedet. Jutalmat érdemelsz. Most megjelentem, hogy teljesítsem három kívánságodat. Lehet az bármi, megkapod.
Édesanya szólni sem tudott a meglepetéstől, csak nagy sokára szedte össze a bátorságát, hogy válaszoljon.
— Nem érzem méltónak magam ilyen kitüntetésre, de ha lehet, szeretnék kérni valamit. Mikor betegek a gyerekeim nagyon aggódom értük, a legrosszabb pedig az, hogy nem tudok segíteni rajtuk. Mindig arra vágytam, hogy soha ne kelljen szenvedniük, ne érezzenek fájdalmat. Lehetséges, hogy egészséget kívánhassak nekik?
— Természetesen — válaszolta a Jó Tündér. — Megígértem, bármit kívánhatsz, teljesítem. Még két dolgot kérhetsz, nyugodtan gondold meg, mi legyen az?
Édesanya halkan megszólalt.
— Azt mondod, mindig is itt voltál? Mindent tudsz az életemről? Nem vagyok elégedetlen, hiszen sokan irigyelhetnének a gyerekeimért, szerető családomért, mégis könnyebb, szebb lett volna minden, ha a gondjaimat, bánatomat, de az örömömet is megoszthattam volna egy hű társsal. Nekem ez nem adatott meg, de kérlek, a gyerekeim találják meg a társukat, aki egész életükben minden nehézségben támaszuk lesz, és akivel a szép napok is szebben telnek.
A Jó Tündér megnyugtatta Édesanyát, hogy ezt a kívánságát is teljesíteni fogja.
— Tehát egészséget és társat szeretnél a gyerekeidnek — nyugtázta.
— Valóban, talán a világon a legfontosabb az egészség, hiszen lehet valaki bármilyen gazdag, egészséget nem tud venni. Társat sem lehet pénzért kapni, igaz, hű társat biztosan nem.
— Kíváncsi vagyok, mi lesz a harmadik kívánságod?
Édesanya elmondta a Jó Tündérnek, hogy szeretné, ha a gyerekeinek tartalmas, értelmes életük lenne. Mindig legyen céljuk, akár apró, könnyen megvalósítható, akár nagyobb, esetleg olyan, amihez évek türelmes munkája szükséges.
— Szerintem az a legnagyobb tragédia, ha valaki céltalanul él — magyarázta. — A kitűzött célt pedig szorgalommal lehet elérni. Az a kérésem, hogy mindig legyen munkájuk, amit örömmel végeznek, és amiből meg tudják valósítani az álmaikat.
— De hiszen semmit nem kívántál magadnak! — kiáltott fel a Jó Tündér. — Édesanya, példát mutattál önzetlenségből, ezért kivételt teszek veled. Lehet egy negyedik, utolsó kívánságod, magadnak.
— Magamnak csak azt kívánom, hogy legyenek boldogok a gyerekeim — mosolygott Édesanya.
Kinyitotta a szemét, körbenézett, egyedül volt a szobában. Felkelt, kivette a szekrényből az ajándékot. Mezítláb lépkedett végig a padlón. Lassan rátette a kezét a kilincsre, résnyire nyitotta a nyikorgó ajtót, kikukucskált a konyhába. A kopott fa asztal körül már ott ültek a gyerekek. Az asztalon héjában főtt krumpli gőzölgött, olyan csendben készítették el, hogy édesanyjuk ne ébredjen fel, pihenhessen.
Reggelire lesz vajjal, hiszen ünnep van.
Legutóbbi módosítás: 2015.05.02. @ 16:16 :: Magyar Eszter
