Egyedül
nincs kedvem a teába rumot csempészni.
Se vizet forralni, se választani.
Úgy rágyújtanék, de elfogyott
az életemből a benzin. Egyre erősödik a zaj kintről,
az alkonyat sugarai karcolják az ablaküveget.
A kibomló sötétség a legintimebb félelmeimmel
szeretkezni kezd a szoba sarkában.
érzem
az arcomon a lökések hevességét.
Meredten ülök az ablak alatt és
csak remélem, érezhetetlen a jelenlétem.
Mi lesz, ha meglátnak, majd megszöknek
örökre? Így is elárvult vagyok. Egyre
sötétedett a szoba, amikor
szándékosan felejtettem el álmodni.
magam
is tudom, bűnt követtem el. Hagytam,
bárki keze is nyúlt végre felém. Puha volt,
mint a piskóta és édes illatú az ujjbegye.
Az arcomat simogatta. Eszembe jutottál.
Lehunyt szemmel, nincs értéke az időnek.
Elárulok még egy titkot.
A legnehezebb felmosni a padlómra simult
éjszakát, mielőtt felkel a nap.
Megcsalnak, amiért én szégyellem magam.
Legutóbbi módosítás: 2015.03.06. @ 18:18 :: Vőneki Adrienn
