Mit nekem a fájdalom
lenyelem eltorzult arccal
mint a könnyeket
s visszamosolygok rá
mintha semmi se fájna
ne üljön győzelmi tort
felettem míg élek
Ezt tettem kölyökként
nagyobb hatalmak
előtt is büszkén
mikor anyám gyötört
– szívem majd meghasadt –
be nem vallott bűneimért
s én megszeppent dacban
konokul ellenálltam
Mit nekem a fájdalom
se anyám se bűnöm nincs már
– magam korholom ezért is –
s szeretném, ha lenne s fájna
a ki nem mondott szó újra
amit jól tudott ott akkor is
csak tőlem akarta hallani
lélekvezeklő csendben
könnyek közt halálra váltan
