Vandra Attila : Jártunk a világ végén 5. – Wellingtoni látnivalók

Ha befizetsz egy európai körútra, biztos lehetsz benne, hogy végigbámultatnak veled több tíz templomot, hadd csodáld meg az emberi remekműveket. Minket inkább a természet remekművei vonzanak, de… ( A képen a Te Papa Tongarewa Múzeum)

Ha befizetsz egy európai körútra, biztos lehetsz benne, hogy végigbámultatnak veled több tíz templomot, hadd csodáld meg az emberi remekműveket. E szigetországban ötvenkét elismert vallás van. Ez a horribilisan magas szám úgy jön ki, hogy itt nem tesznek különbséget a világ vezető vallásai és Kelet-Európában pejoratíven „szekták”-nak tituláltak között. Így templomban és imaházban nincs hiány, de mi nem tartozunk az „épületimádók” közé. Érdeklődési körünket feleségem jellemezte olaszországi útja után, melynek során látta Firenzét, Velencét, Rómát, Vatikánt… és hadd ne soroljam tovább. Kérdésemre, hogy mi tetszett a legjobban, azt válaszolta: „Vezúv és Capri szigete…” Minket a természet remekművei nagyobb csodálattal töltenek el. Akit viszont más fából faragtak, annak ajánlanám a fából készült Old St. Paul és a neogótikus stílusú St. Mary of the Angels templomát, nem fog csalódni. Ha pedig inkább az egyszerűségében szép isten házának látványára vágyik, azt is megtalálja, a St. John’s presbiteriánus vagy a St. Peter’s anglikán templomban. Az országot járva sok olyant lehet látni, amelyekről kívülről is lerí a nemes egyszerűség. A plimmertoni maori templom külön érdekesség, hiszen a maori művészet remekeivel díszítették. Sajnos nem találtunk senkit, hogy engedélyt kérjünk a meglátogatására, így csak kívülről mertük megcsodálni. Aki érdeklődik, más vallások szent helyeit is megtalálja.

        Számunkra magyaroknak akad egy „muszáj meglátogatni” hely: a Magyar Milenneumi park (Hungarian Garden), ahol székely-kapu látványa fogad, és az első magyar telepesek nevét őrző járólapok. Mellékesen a bevándorló magyarok nyomát, a wellingtoni magyar focicsapat fényképét, a Te Papa Tongarewa múzeumban is megtaláltuk.

        A múzeumokért érdeklődők is megtalálják számításukat. Te Papa Tongarewa, Aotearoa-Új-Zéland nemzeti múzeuma. A hat szintes épület interaktív kiállításainak nagy része ingyenes (fizetni kell például az őslénytani kiállítás megtekintéséhez), egy része a múltat (a szigetek geológiáját, az élővilág evolúcióját, a maorik, és az ország történelmét, stb.), más része a jelent (például a jelen művészetet) mutatja be. Akadnak állandó és időszakos kiállítások. Időszakos kiállításként ismerkedhettünk meg például a 2015-ben 75 évet töltő Air New Zealand, az ország légitársaságának történetével. Minden korosztály megtalálja itt érdeklődési körét. Megmosolyogjuk, amikor a gyermekek visongva könyörögnek szüleiknek „maradjunk még” és kiharcolják a „még visszajövünk” ígéretét. A Museum of Wellington City & Sea (amely már nem ingyenes) azzal dicsekszik, hogy a londoni Times magazin a világ legjobb ötven múzeuma közé sorolta. Sajnos jó magyar patópáli szokás szerint addig halogattuk (ráérünk arra még), amíg lemaradtunk róla. Érdemes még meglátogatni a Nemzeti Könyvtárat, Katherine Mansfield szülőházát, a város legrégebbi épületét, a Colonial Cottage-et a Cricket múzeumot, Wellington város művészeti galériáját (Wellington City Art Gallery), a Fogaskerekű múzeumát… és a felsorolás nem érhetne véget.

        Az itteniek azzal dicsekednek, hogy a Kelburn-hegyi vasút a világ második fogaskerekűje. Ez nem igaz. Az első, a Vitznau-Rigi, 1871-ben nyílt meg, rá három évvel, 1874. június 24-én indult el az első szerelvény a budapesti Svábhegyen, a wellingtoni a Kelburn-hegyi csak 1902-ben kezdett üzemelni. Sajnos, akkor még nem voltam eléggé biztos háttértudásomban, így nem mertem helyesbíteni. Ettől függetlenül érdemes utazni vele: a botanikus kert bejáratától nappal is, de főleg este csodálatos látványt nyújt a főváros és a Wellingtoni öböl. (Aki inkább spórolni akar, az autóval megkerülheti a hegyet.)  

        A Város kulturális élményekben sem szűkölködik. Wellingtonban van a Downstage színház, a BATS színház, a St. James színház, a Circa színház, a Taki Rua Nemzeti Maori színház, a Whitireia Performance központ, a Toi Whakari Nemzeti Tánc és Dráma Iskola, és a Gyermekszínház. Itt működik az Új-Zéland Királyi Balett-társulat (Royal New Zealand Ballet) is, a komolyzene-kedvelőknek pedig itt székel Új-Zéland Szimfónikus Zenekara, a Nevine String Quartet kamarazenekar, és a világhírű Vocal FX a Capella kórus. A „könnyűzene” kedvelői is megtalálják számításaikat.

        Érdemes viszont a vékonypénzű turistának alaposan érdeklődnie a napi kulturális kínálat iránt. Sok itt az ingyenes szórakozási-művelődési lehetőség. A Botanikus kert szinte minden (nyári) este kínál ingyenes előadást. A botanikus-kerti színpad előtti tér esténként majálissá válik. Több százan hoznak pokrócot, vagy egyenesen a földre telepszenek egy kosárnyi piknikező kellék (étel, ital) társaságában. Amikor már csak a domboldalon akad talpalatnyi hely, mi kényelmesen elhelyezkedünk egy üres padon… Miközben mi felvesszük a pulóverünket (este lehűl a levegő), egy asszony mezítlábas gyermekeit tereli maga előtt. Bár a maori énekesnő remek előadó, a műsor felénél felállunk, hiszen az aznap esti programba még Wellington éjszakai látványát, egy sötétedés utáni sétát és glue-wormokat (világító parázsbogár-lárvákat amelyeket nem szabad a szentjánosbogárral összetéveszteni) is be akartuk sűríteni.

        Miközben hazafelé indultunk, lelki szemeim előtt megjelent a Duna-part augusztus huszadikai, tűzijáték utáni látványa… Tévedtem. Bár az utolsó „majálisozók” szedelőzködnek a mesebeli látványt nyújtó, színesen megvilágított pálmák övezte téren szemétnek nyoma sincs, takarítani sem kell… Na persze, így lehet ingyen koncerteket szervezni…

 

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 708 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.