kisslaki : Fagyöngy, és a kaporszagú szerelmes

Illusztráció: Takács Zoltán

 

 

Na, itt sincs dolga Jégtörő Mátyásnak — gondoltam, mikor reggel a nyulaknak vittem a répa hitványát. A csákányos szent csak nem áll meg egy hóbuckáért, amit a szél felejtett a kerítés tövében. Mire delet harangoznak, úgyis elolvad magától. Sietnem kellett az etetéssel, mert Zsófi beordított az utcáról, hogy ne piszmogjak, mert megint megbüntet Pál atya.

— Hibbant tyúk — gondoltam —, múltkor is csak nekem kellett a sarokba állnom a késésért, mert szerinte miattam értünk be a kolompolás után. Persze az is igaz, hogy helyettem nem lehet a negyven nyulat kukoricára térdeltetni, hiába ők a bűnösök.

Azért kedveltem Zsófit. Szép mosolygós, és meleg boci szemekkel nézett mindig, mikor a nyulaim körül forgolódtam. Már nagylány volt, s ha csak felületesen is a blúzára pillantott valaki, rögvest tudta, hogy már babát is tudna szoptatni, ha lenne neki. 

Különben mindig megvárt, mert az utca végén lakott a bűbájos nagyanyjánál, aki egyben gyámja is volt, mióta menye meghalt, és a fia kivándorolt az apró Zsófi nélkül Amerikába.

A néni nem külsőleg volt bűbájos, hanem azért mert mindenfüvek tudója, s az összes testi-lelki bajok orvosa volt a faluban. Ha kellett, ráolvasott, dacára, hogy csak a nagybetűket ismerte. 

Később kiderült, felesleges volt a nagy sietség, mert a diákcsapat még kinn kaszinózott az iskolaudvaron. Megtudtuk, hogy a kaporszagú Jani bácsi azért nem kolompolt be az órára, mert előző nap a városba ment a Mátyás-napi misére. Ő vitte a bárdos zászlót, ami mögött a környékbeli ácsok vonultak a templomba. Csak a háború után cserélte fel a szekercét pedelluskolompra, mert azt egy kézzel is lehetett lóbálni. A másikat egy bombatölcsérben hagyta a muszkafronton.   

Egyszer megkérdeztem Zsófit — mivel harmadszor járta a negyediket; én csak utolértem —, hogy mért hívják kaporszagúnak a pedellust, aki egyben második nagyapja lett. Zsófi csak rám nézett, mintha azt latolgatná, hogy elég érett vagyok-e már az ilyen felnőttes dolgokhoz, de végül is elmondta, hogy a történet kezdetén ő még kicsi volt. Teri nagymama neki is csak később mesélte el.  

Az úgy kezdődött, hogy Jani bácsi, vagy tíz éve, vénlegény létére magához vette Tapolcáról a zsenge korú Schiller Pannit mindenesnek. Tán még feleségül is veszi, ígérte a lánynak. De az első nap, mielőtt Panni átvette a kulcsárságot, Jani — biztos, ami biztos — elment Teri mamához, elmesélte, mire kellene, és kért erőt adó szert. Rögtön kapott is két pengőért egy kupica kapros csodaitalt. Hogy ne higgye, hogy hiába adta érte a pénzt, a pedellus térden állva könyörgött a néninek, hadd próbálja ki vele a hatást.

Meg is történt a kipróbálás, mindkettőjük nagy örömére. Viszont mire Jani hazaloholt, lelohadt a kedve, s kudarcot vallott Pannival. Később is így történt, bármennyire is sikeres volt minden alkalommal, a tudósasszonnyal. Teri néni tudott valamit a lányról; azért is engedett meg Janinak, mert meg akarta kímélni a vénlegényt egy szívrohamtól. Ezért javasolta a füves mama Janinak, hogy rágjon mindig kaporszárat, hogy megőrizze az öregedő bikaerejét. A pedellus megfogadta a tanácsot, s azóta rág, mint egy kérődző tehén. De legalább leszokott a bagóról. 

Nem csoda hát, hogy a pultnál is elnyomta a pedellus kaporszaga a kocsma bűzét.  

Panna időközben megunta a csodavárást, s mikor egyszer a kérődző gazdája újra a füvesasszonynál kúrálta magát, összeszedte az ezüst eszcájgot, na meg a készpénzt — végkielégítésként —, és elszökött Pilzenbe, ahol nagybátyja volt a kántor.

— Nahát, eddig volt a történet — fejezte be Zsófi, és megsimogatta az arcom.

Ahogy megéreztem, meleg, lágy kezét, rádöbbentem, hogy ő lesz a feleségem. Csak járjam ki az elemit! Ahogy egyedül maradtam, titokban elrágtam egy száraz kaporszárat a kamrából, hogy én is bikaerős legyek, de így sem tudtam megemelni az asztalt.  

Később megtudtam Zsófitól, hogy vagy nyolc éve az öreg bérbe adta a házát Dr. Kohutek patikusnak, és Teri a nagymamához költözött.

A patikának hamar híre futott, mert olcsó s jó medicinát adott. Nem csoda, a javasasszony volt a doktor legjobb szállítója. Néha mi is besegítettünk a néninek. Éppen tegnap, Szent Ágnes napján említette Pál atya az osztályban, hogy aki akar, gyűjthet fehér fagyöngyöt. Már azért is, mert hasznos medicina készül belőle a rák ellen; meg nagyon jó görcsoldó s még vagy tucat betegséget enyhít, gyógyít. Ezért mindenki kap érte Teri nénitől egy pogácsát. De olyan finomat, amilyet csak ő tud sütni. Én mondom, ha megtanítja a fortélyára Zsófit is, hát én leszek majd a legboldogabb férj a faluban.  

Ezért nem csodálkoztam, mikor éppen a nyulakat etettem, amikor Zsófi átjött, hogy fagyöngyöt szeretne gyűjteni a kertünkből az almafákról, mert a patikus szerint, ez a fajta a legértékesebb. Mondtam, ha nagypapa megengedi, hát tessék! Majd én is segítek.

Este aztán jól átgondoltam, mit mondok majd Zsófinak, hogyan is tervezem kettőnk jövőjét. Meg fog lepődni, hogy milyen felnőtt módra gondolkodom. Tudni fogja, hogy egy komoly, megfontolt fiatalember emeli majd őt magához.

De másnap reggel retteneteset csalódtam. Igaz, jött Zsófi, de mellette a tejfelesszájú Egon úr, a patikussegéd lépdelt a kosárkával, miközben egymás kezét markolászták. Egon párszál sörtebajsza úgy nézett ki, mint egy szőrét hullató fogkefe. Azt is biztos fekete ceruzával húzta ki, hogy érett férfinak nézzék. Én már csak tudom, mert kipróbáltam. Aztán azt mondta az a nyikhaj, hogy segít, hogy az almafa törzséről csak az egész vékony, friss ágacskák kerüljenek a kosárba.

Hát ennek eszement! Mindezt én is tudom.

Csak Zsófit sajnáltam. Elvesztett engem, s még nem tudja, hogy sosem talál olyan férfit, mint én, s így sosem tudja meg, mi az igazi szerelem. Ott is hagytam őket, és inkább az osztállyal mentem nyárfáról, bükkről fehér fagyöngyöt gyűjteni.

 

Legutóbbi módosítás: 2015.03.01. @ 12:07 :: kisslaki
Szerző kisslaki 251 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de