Mintha semmi nem múlna el egészen.
Itt maradtak a jégszemű díszletek,
közöttük arcod annyiféleképpen,
ahányszor újra alkot a képzelet.
Létem csak tömjénillatú fuldoklás.
Becéző szavad szobámban ténfereg,
mint ujjaim hegyében a zsibongás,
talán álmaimban megérintelek.
Te nem moccansz, s én ácsorgok előtted.
Meg sem vallasz, és fel sosem oldozol,
a Napra kötözöm fel szenvedélyed,
hogy égess, ha téged nézlek valahol.
Libeg a tél csontfehér hálóinge,
rögeszmés játékom vagy, ne menj, még ne.
