Landauerné Pócsik Éva : Ráhangolódás a jövőre

Assisi Ferenc, s főként szent már nem lehetek,

gyarló lelkem ellenáll a köszörűnek.

De jó barátod lehetek még, igen.

 

Lekéstem az ezerötszázas éveket,

de itt vagyok most, neked, hogy szeresselek.

Ahogy én tudok.

 

Teréz Anyu sem leszek már,

de  amit tanultam, átadhatom neked.

Tanítód, jó nagymamád még, igen, lehetek.

 

Ha rám nézel, és én terád, együtt gyűjtjük össze

a kacagás lehulló gyöngyszemeit.

Ezeket félreteszem hidegebb napokra.

Szerető táplálékod még, igen, lehetek.

 

Kárpitos kapocs köt össze minket,

s mi, kis bogarak, közös deszkára

felszögelve vidáman csápolunk.

Játszótársad még, igen, lehetek.

—————-

Az alapkoncepció jó lehetne: mi lehetünk valakinek és mi nem, de a kivitelezésnél elvérzett a szöveg. Az utolsó két vsz. lehetne bevállalható, ám ezekből nehezen behatárolható, ki a lírában szereplő “te”. Deszkára szögelve az emberbogár nem csápol vidáman, és játszótársaknak se nevezném őket. Nem tilos persze ez a vonal, nagyon is érdekes így ez a képsor, viszont indokolttá kell tenni. Egy vers akkor ér célba, ha én – az olvasó – azt mondhatom, ezt én is írhattam volna.

Az a két vsz. tehát kiegészítésre szorul, ha akarunk tőlük még valamit.

 

Legutóbb szerkesztette - Landauerné Pócsik Éva
Szerző Landauerné Pócsik Éva 3 Írás
A világra nyitott, természettudományos beállítottságú ember vagyok, foglalkozásom szerint biológus. Az olvasás kora gyermekkoromtól kezdve nagy élvezet volt számomra, de annak az örömét, hogy gondolataimat én is papírra vetem, először egyetemista koromban éreztem. Az írás öröm, és talán még nagyobb öröm, hogy olyan emberekhez, barátokhoz vezet el, akiknek a társaságával a világ színesebb és szebb. Ez egy olyan fonal, amelyen hozzám is könnyen eltalálnak mások. Az írás kitágítja a világomat, kicsit kibillent önmagamból, a hétköznapokból. Kitekintek, és látom, van másfajta élet, másfajta gondolkodás, másfajta szerelem, nemcsak az, amely az én mindennapjaimat képezi. Látom azt is, hogy nem én vagyok egyedül így mindezzel. Ha a gondolatok, hangulatok, amelyeket a verseimben megfogalmazok, csak néhány ember lelkében is visszhangra találnak, már nem volt felesleges megosztanom őket másokkal.