Landauerné Pócsik Éva : Föllebegés

 

 

 

Szeretnék elmenni,

és egyedül lenni.

A hegy fölé szállni,

fentről visszanézni,

és az életemen

őszintén nevetni.

 

Érezni a hiányt,

a pótolhatatlant,

csendben visszajönni,

az öledbe bújni,

onnan soha többé

nem elkívánkozni.

 

Kiülni a kertbe,

a hegyre fölnézni,

„én már ott is jártam”,

fáról almát enni,

unokákat várni,

veled öregedni.

 

Legutóbbi módosítás: 2014.12.12. @ 09:31 :: Landauerné Pócsik Éva
Szerző Landauerné Pócsik Éva 3 Írás
A világra nyitott, természettudományos beállítottságú ember vagyok, foglalkozásom szerint biológus. Az olvasás kora gyermekkoromtól kezdve nagy élvezet volt számomra, de annak az örömét, hogy gondolataimat én is papírra vetem, először egyetemista koromban éreztem. Az írás öröm, és talán még nagyobb öröm, hogy olyan emberekhez, barátokhoz vezet el, akiknek a társaságával a világ színesebb és szebb. Ez egy olyan fonal, amelyen hozzám is könnyen eltalálnak mások. Az írás kitágítja a világomat, kicsit kibillent önmagamból, a hétköznapokból. Kitekintek, és látom, van másfajta élet, másfajta gondolkodás, másfajta szerelem, nemcsak az, amely az én mindennapjaimat képezi. Látom azt is, hogy nem én vagyok egyedül így mindezzel. Ha a gondolatok, hangulatok, amelyeket a verseimben megfogalmazok, csak néhány ember lelkében is visszhangra találnak, már nem volt felesleges megosztanom őket másokkal.