Marthi Anna : Éjburok

 

 

 

 

Mikor a gazdag ősz bontja kínálatát, színek

kavalkádjának rozsdásra festett becsületén,

arcodat fújja össze levelekből a szél. Pedig nem

vagyok benned, Te kolduló, ráncos televény.

Borostyánba fagyott pottyantós elhagyott udvaron,

otthonod ékessége; évszak mementó zátonyon.

Kopár diófádon szánalmasan csüng alá a világ,

a mindenségből idelent ragadt Hold. Arcára írva:

karcos köze nyüves, rácsos ágakra felszaladó,

könnyes égből alátekintő, hitben kimosdatott,

kerekre gyúrt, még romlott ragaszkodásában

is naponta megújuló, vörhenyes, őszi tükröm.

Nőisége(d) által születik meg Isten itt, legbelül.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.10.08. @ 16:18 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak