D. Bencze Erzsébet : CIPRUSOKTÓL TÁVOL

Zengő/ Vincent Van Gogh: Varjak a búzamezőn

    Párnám csücskén elárvul a vágy,
    a rámtelepedő sötét varjúfelhő
    szárnyával betemet, halált kaszál. –
    Megfakult kévében hallgat a kalász.
    Elveszett illúzióm világa messzi,
    sötéten kavarognak lázálmom színei.
    Az egykor aranysárga gabona megdől,
    horizontra kúszik az auvers-i mezőn.


    Mélyviolára vált az ég alja,
    ezernyi folt, repedés rajta. –
    A csillagok fényei homlokomra égnek,
    háborgó lelkem talpig feketében.
    Végtelen félelmek kísértenek,
    rongyosra szaggatják az éjjelt.
    Fénytelen ködlények közt járok,
    fennakadva reszketek egy száraz ágon…


    Hess innen, hess madár! Hagyjatok egyedül! 
    (Egy sem menekül, itt köröznek szüntelenül…) 
    Meghasadt szövevény-reményem
    a fellegekbe gázol. Látom sorsomat:
    felkelt holtakkal a varjak közösen kárognak: 
    Életeddel fizetsz! Áldozat leszel te is, emberfia! 
    Felszántanám könnyeimmel a rögös földet, 
    de szabad-e zokogni egy szegény festőnek? 

    Hova repül bolyongó lelkem, 
    ha sebzett vágyam mégis teljesül?!
    Izzó búzatáblák felett remeg az ecset, 
    a forró szél csonka fülembe süvít, 
    elhomályosult agyam a végtelenre nyit; 
    a semmi maradéka lesz testem, 
    hollók vájják ki a szemem. – 
    Kinek hiányzom, ha palettám nem lángol? 
    Csak egy múló pillanat emlékeztet rám, 
    ha képeimen feltámad a misztrál. – 

    Jobb talán így, még épelméjű vagyok,
    kezemben tartom megmaradt sorsom.
    Ellobban a tűz, csendben kihuny a szikra…
    Erős márványszívem úgyis meghasadna 
    lángnyelvű ciprusaimtól távol. – 
    Drága Theo, ugye odaátról továbbra 
    is mesélsz terveidről, és beszámolsz, 
    elkelt-el a Varjak a búzamezőn,
    és megírod majd, hány frankot érne akkor 
    egy csontvázamra feszített provence-i vászon?
     

           
           2014. október 3.

Legutóbb szerkesztette - D. Bencze Erzsébet
Szerző D. Bencze Erzsébet 155 Írás
Mottóm: „Az alkotás arra való, hogy a lélekbe hatoljon és megérintse szeretettel.” (Jókai Anna) Szülővárosomban, Zalaegerszegen élek és alkotok. A Gondviselésnek köszönhetően három művészeti ágnak is hódolhattam: a zenének, képzőművészetnek és a költészetnek. Végzettségeimnek megfelelően nyugdíjba vonulásomig mint kirakatrendező, dekoratőr, rajz-, biológia-, és énektanár dolgoztam. Alapító karnagya voltam a kétszeres Nívó-díjat és arany-minősítést kiérdemelt Zalaegerszegi Város Fiúkórusnak (1991-1999). 2005 óta a Zalaegerszegi VITRIN Kortárs Képzőművészeti Egyesület tagjaként több önálló és csoportos kiállításon szerepelnek alkotásaim. Gyermekkorom óta írok verseket, de csak 2007 óta jelennek meg folyamatosan írásaim különböző folyóiratokban, antológiákban és online irodalmi portálokon. Versesköteteim: Az ősz illata (2011, magánkiadás), Üveghang (2012, Krúdy kiadás saját illusztrációkkal), Túl közel ( 2019, Pannon Írók Társasága-saját illusztrációkkal) Még több rólam: https://7torony.hu/content.php?c=58873