P. Tóth Irén : Pedig

 

 

Égető villámok szemedben,

mérgezett nyílvessző minden szavad,

érthetetlen ez a mérhetetlen gyűlölet

ahogy árad, hömpölyög felém,

miközben gyökeret ereszt bennem a kábulat.

 

Nem keresek utat.

 

Csak hallgatom ahogy zakatol a szív,

robbanni készülő vonat a sínen,

bohóc vagyok

ki színen maradt

minden körülményben.

 

Elfutni kellett volna…

 

Milyen lesz vajon holnap?

Ismétlődő jelenet,

ismétlődő szavak közt

már nem tudom, te hol vagy…

 

Rohadtul nehéz most minden.

 

Látom szétszóródni kincsem –

nyúlok utána,

tudom hiába –

szakadékba zuhannak szavaim.

 

Csak a könnyek gyűlnek csendesen.

 

Egyszer majd fájni sem fog,

egyszer majd nem állok ott

kábultan, mozdulatlanul,

könnyekkel szememben.

 

Most még itt vagyok,

de egyszer nem leszek…

 

Pedig én szeretlek…

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 202 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.