Gyermekkorának legértékesebb ajándéka egy hatalmas baba volt. Később nem emlékezett rá, hogy kitől kapta.
A baba fűrészporral töltött testét rózsaszín anyaggal vonták be, áttetszően kék szemgolyói akárcsak a békáké, úgy forogtak körbe. Ha megnyomták puha hasát, állítólag az mondta, hogy „Mama!”.
A kislány nem szerette sem a babát, sem azt a különös, síró hangot, ami leginkább egy bárány bégetésére emlékeztetett. Azt gondolta, hogy a baba azért sír, mert éhes. Ebéd közben kilopott egy kis ételmaradékot a tányérjából, aztán kivitte az udvarba. Fogta a nagyollót s a hegyét odaszorította a baba szájához. Addig csavargatta, amíg ki nem lyukadt.
Ettől kezdve néhány napig titokban etette a babát. Egy idő után a papundekli fej átnedvesedett és a szája helyén tátongó óriási lyukból kicsorgott a bűzlő étel. Undorító látvány volt, de a baba végre elhallgatott.
A felnőttek mérgesek voltak. Dühösebbek, mint akkor, amikor összetört egy régi porceláncsészét.
Legutóbbi módosítás: 2014.08.23. @ 13:28 :: Péter Erika
