Marthi Anna : Zéró önismeret

Nézzétek őt. Butuska, gátlásos, lerí róla a jóindulat. Régóta ismerem. De ott a csupa kerekség downkóros lány, mennyi feltétel nélküliség, nincs benne istenhiány, vidám. Aztán jön lila blúz. Kilóg, pedig amije van is megereszkedett. Vénleány, ábrándos, szomorú romantikus, félmosolyában visszafogott hiányhegyek. Látod? Ő egészen kétszínű. A szeme se áll jól, fogatlanul nevetne, de ráhúzódik a pulykaméreg, mint a cúg. A kis feltárulkozót figyeld, ahogy lesüti szemét, miközben hiúságcsomag feszül, kibuggyan szájából a rosszindulat. S mire felállnak a színpadi díszletek: bambán bàmulok, zéró önismeret. ( Fejcsóválva el.)

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1327 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak