Marthi Anna : Halak úsznak

Halak úsznak méhemben. Sokan.

 

Kakastaréjos árka,

udvarol mosolygó pókfonál ráncnak.

Szennyes fehér gyolcskötés,

 sors

ommal megvágtam magam, véres a hártya,

 

csipás a körvonala, ferde,

bamba, hajléktalan,

nem őriz keservet, kérget növeszt.

Hiszen az elme is vacok.

A tettek mezeje, kettős látomás,

ikerpipacs szemed illatos.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1325 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak