H.Pulai Éva : MEGJELENT! – Tumpeck György: Rád szabott kabát

Megjelent Tumpeck György: Rád szabott kabát című kötete.

 Ajánlások:

Egy vagány, de csupa szív, angyalföldi srác kötetét ajánlom

a Kedves Olvasónak!

Igaz, már nem is annyira srác, hiszen elmúlt ötven, nem is annyira angyalföldi, mert jó ideje Kanadában él. De mégis, gyökerei ezer szállal kötik hazájához. Embersége, erős igazságérzete megőrizte tiszta, gyermeki mivoltát. Őszinte, szókimondó költészetét sokszor kegyetlen realitással zúdítja a nyakunkba. Írásait egyedi humor, irónia jellemzi. Tükröt tart nekünk, olyan tükröt, amibe nem mindig kellemes belenézni. Nem beszél mellé, írja, amit érez, látott, tapasztalt. Egyszóval tudnám jellemezni igazán: hiteles.

Örülök, hogy személyesen is ismerhetem.

Gámentzy Eduárd

 

Pár éve megjelent életrajzi könyve után új kötetbe válogatta utóbbi éveinek gazdag termését a szerző. Nem felszínes csillogásról, és nem is a siránkozó, apró-cseprő fájdalmakról ír.

Meghökkentő —- a fonákságok miatt keserű hangja mögül sugárzik tiszta morálja, vágya az igazságosabb életre, fanyar humora pedig a jobb sorsra érdemes emberek szeretetéről tanúskodik. Verseit figyelmesen olvasva megrendülünk, kacagtató prózáin, paródiáin elgondolkodunk. Miközben jól szórakozunk, sorai között a valódi üzenetet megértve, megtanít tisztábban látni életünk árnyoldalait.

Pápay Aranka

 

 Részletek a könyvből:

Rád szabott kabát

 

Ködös a hajnal, nyirkos a levegő

fejfán az eső csendben csorog,

nyikorgó kapu, a szomorúfűznél

magányos alak, de a kutya morog.

A kabát az látszik, sapka a kézben,

a cipőben fűző rég volt talán,

az utolsó pénzét piára költve,

csendesen állt az öreg vagány.

Volt ő bátor és dacolt a széllel,

amerre lépett, ott nem nőtt virág.

Szebbre álmodta egész életét,

de esténként várta egy másik világ.

A fal kemény volt, de nem alkudott,

és naphosszat szapulta sajátmagát,

a világ bánatát vállaira vette,

fennhangon így szólt — adjál piát.

Majd egy napon pia sem kell már,

csak fal felé fordulva csendben beszél,

ha arra jársz ember, állj meg egy percre,

hallgasd egy picit, hisz neked mesél.

Az üres szavakkal is vitába szállva,

felkavart emlékek vékony peremén

fejét nyomja a jéghideg falhoz,

csak apró rezdülés szürke szemén.

Néhány könny a meztelen arcon,

hol utcai fények játszanak sután,

a lecsorgó indulat utolsó cseppje

emlékül maradt a házak falán.

A hajnali ködben látszik egy kicsit,

hogy lábára biceg, de sietve megy,

eltűnik előled, elrejtve titkát

várja valahol az isteni kegy.

Ember ne feledd, sapka a kézben,

sorsod rád szabott, mint a kabát,

ha úgy érzed futnál, állj meg barátom,

bátran kiáltsad — adjál piát!

 

Kossuth ötösök

 

Erős János talán nem is volt igazán János, és lehet, hogy erős sem, de hát az ember a vakondtúrást is kikerüli, mert könnyen hasra esik benne. Nem volt egy verekedős típus, inkább mindig csendes, köpcös, tömör emberke, a hangját sosem emelte fel. Délutánonként megjelent a sarki kocsmában, behúzódott valami homályos sarokba és csendesen iszogatta söreit. Egy szépnek nem mondható napon azért kiderült, miért hívtak Erős Jánosnak. Addig csak hittük, hogy az a vezetékneve, igaz lehetett is az, de akkor találó.

Pár suhanc vette körül kedvenc sarkában és pénzt követeltek tőle. János hallgatta őket egy darabig, majd amikor már lökdösni is kezdték, benyúlt a zsebébe és egy régi Kossuth ötforintost vett elő. Jó, békebeli ezüstöt. Patinásat. A fiuk is abbahagyták a lökdösődést és kíváncsian nézték a az érmét. Látták rajta, hogy pénz és az érme egyik oldalán lévő manus is ismerősnek tűnt. Mindenki Jánost figyelte, vajon mit akar a letűnt világ ezüstjével akkor, amikor itt ezresekről lett volna szó. János nyugalma átragadt a fiukra is, várakozóan, értetlen arccal nézték a szokatlanul nagy férfitenyeret, a benne fekvő szokatlanul nagy érmével.

János egy cirkuszi mutatványos komótosságával két ujjára fektette, majd a hüvelykujjával középen nyomni kezdte. Rezzenéstelen közömbös arccal, láthatóan erőlködés nélkül hajtotta meg az érmét középen, majd az egyik, tátott szájjal bámuló fiú szájába nyomta.

Csend lett a kocsmában. János kikerülve a dermedten álló vendégeket, csendesen kiment. A pénz körbe járt, mindenki próbálta kiegyenesíteni valami trükkre gondolva, persze siker nélkül.

— Hú láttad, mekkora tenyere van? — szólalt meg az egyik suhanc.

— Jó, hogy nem vágott nyakon — mondta a másik.

Csendesen mentek ki a kocsmából, még mindig az érmet nézegetve.

— Mit csináljunk ezzel? — kérdezte az egyik kölyök. — Talán a zaci beveszi ezüstbe.

Szóval mentek.

Persze onnan gyorsan elküldték őket, hogy talán valami numizmatikusnál próbálják meg.

A környéken csak egy ilyen volt. A tulajdonos az érme láttán mosolyogni kezdett, majd az asztalfiókból kis zacskót húzott elő.

— Már megint a János! — mondta és az asztalra szórta a zacskó tartalmát. Hat darab Kossuth ötforintos félbehajtva. A fiuk tágra meredt szemmel nézegették, majd egyenkint, nagy tisztelettel kézbe vették az érmeket. A tulaj mesélni kezdett.

— János régen kőfaragó szobrász volt, majd egy a párt által gúnyosnak talált szobra miatt tevékenységét Sopronkőhidán folytathatta több, mint tíz évig. Nagyon erős keze van.

A fiuk sűrűn bólogattak és már nem volt sürgős eladniuk az érmét, de már nem volt visszaút sem. A tulaj gyorsan a zacskóba söpörte az érméket, persze a fiukét is és egy húszast dobott az asztalra.

— Még három van — morogta.

A fiuk kérdésére még megjegyezte:

— Tíz Kossuth ötforintossal szabadult.

 

 

 

A könyv megrendelhető kanadaiaknak: gtumpeck@gmail.com – magyarországiaknak: ayra@pr.hu  e-mail címen.

 

 

Szűrőkfájl típus:kategória:
Rendezés:
1 2 3

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző H.Pulai Éva 1133 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva