Schifter Attila : Halálközeli

 

 

A  horizont  lassítósávvá  szűkül  szememben, 

és  valami  rezignált  szürkületbe  andalít,  

szikkadó  létemre  vetített  napszentületben  

még  egy  utolsó  lélegzet  felkúszik  ajkamig.  

 

Fénylő  hangok  a  távolság  fátylába  simulnak,  

szinapszisaimat  lepi  emlékek  penésze  

( ha  találkozunk,  lehet,  majd  felvetem  Sigmundnak,

vegyük  már  be  Nietzschét  is  Isten  elméletébe ).  

 

Lábujjamon  nem soká  végtagcédula  rebben,  

lassan  megértek  mindent  és  már  nincs,  amit  bánok, 

s  ahogy  életbörtönéből  szabadul  a  lelkem,  

porhüvelyembe  zárom  a  tússzá  vált  világot. 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.04.06. @ 17:16 :: Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.