Bakkné Szentesi Csilla : Csendes összedobbanásban

Fotó: Igazfalva – ahonnan Édesanyám származik- református temploma

Magyar vagyok, de erdélyi őssel,

ott született Anyám éppen ősszel.

Alig tizenkilenc mikor átjött

a nyomorból, itt is alig volt több.

Segítette magyar, sváb s az égből

valaki más, aki óvta régről.

Úgy vezették, hogyha néha fájna

ne érezzen hiányt, s amíg lába

vitte messze, s kereste új helyét,

akadt szülő, testvér, hogy megvédjék.

 

Míg felnőttem Erdélyt nem is láttam,

látatlan is tiszteltem a tájat.

Mikor végre elvetődtem arra,

mi anyaszívnek fájdító darabja,

nem kevertük pirosat a zölddel,

kártyán sehol sem játszottunk földdel.

Zászlók színét a tájban kerestük,

jövőt együtt a szívekben lestünk.

Megosztottuk könnyeink, s örömmel

összenőttünk közös anyafölddel.

 

Eltemettem Apám, Anyám, s túlnan

megszakadt már valami a múltban.

Amit kaptam, hoztam, viszem másnak,

szó nélkül is összedobbanással.

Legutóbb szerkesztette - Bakkné Szentesi Csilla
Szerző Bakkné Szentesi Csilla 299 Írás
Retus nélkül (részlet) az indulási oldalon elfogynak a csokrok, a kezek másnak intenek. a fékcsikorgás fel-felébreszt, s míg igazítok a gyűrött időn, fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre. a vonatfütty felvág néhány eret, de már nem értem lángol az ég. tüzét alig érzem. elfordulnak a mosolygó tekintetek.