Aki csak vonyít borzas kutyamód
eltelve múlttal, jövővel,- vonyít-borzas-kutyamód-eltelve- valahogy nem áll össze ez a kép… Felesleges, és túlírt kép…
örül jóllakottan, s jóllaktat,jóllakottan-jóllaktat… hát, lehet hogy így van,de versben… így… nem elegáns…
akkor is, ha beledöglünk.
Védjegye, mindent megélt
nagy idők apró tanúja volt.- egy újabb „túlhordott” kép… – megélt-nagy idők- apró …. A kevesebb néha több….
S míg ugatta a Holdat,
más mennydörgött,
s szénné égve hullt a földre.- azon gondolkodom ennek a másnak van-e jelentősége? Mert lehet a kép „hatalmas”, de mégse érzem benne azt a „kitörést”….
Zabál, hogy megzabálják.- ezt hogy is??? Túlélés? De kinek is?
Ez lett a sikk, most klónozzák.
Az eszme újra bevethető.
Ki semmit se tud, visszamutogat,
aki mindent, előre,
s hallgat a máról.
Őrt áll a kőbe faragott,
lázadó csend előtt.
Egy tőről fakad
mind a kettő.
Az utolsó rész lehetne a „kiindulás”… Pont annyi, amennyi „emészthető”. A többi, az első rész, túlírt, túlkiabált… átzuhan annak a bizonyos lónak a másik oldalára…
Legutóbbi módosítás: 2014.03.25. @ 12:15 :: Seres László
