Marthi Anna : Egyébként személyeskedve

 

 

 

Kihámoznám lelkünk a fájdalom nagyságából. Fényevő titok szerelmesnek lenni.

Ha nem szeretsz, vagy halálodon vagy, vagy nem nőttem fel. Önteltség lenne,

ha az önbizalom foncsorai közt magamat percenként feláldozom? Tisztaszívből

szeretlek, ahogy nap, mint nap kőművesek kenegetnek téglákat szürke mázzal.

Szebb szín a többinél. Ez szürke: galamb, hamu, kordbársony nadrág, melyben

fiatalon nem volt popsi gömbölyűbb. Ha húgod, barátod még lehetek, most épp

fáj, hogy haldoklunk – ez a szerelem – bármit, bárhova teszek. Neked adnám a

legigézőbb nőt ajándékba. Dehogy önzetlenség csupán. Magamnak sem adnék

különb várakozást. Mert szeretnék szálfavékonyan szélben lengeni, ősznarancs

ruhában, jójegenyeként*, áldott szavaidat életre kelteni.

 

 

* itt jógi

Legutóbbi módosítás: 2014.03.24. @ 19:25 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1341 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak