Résnyire nyitott szemét fénydárda szúrta át. Gyorsan visszacsukta. Elfelejtette leengedni a redőnyt?
Újra próbálkozott, most már óvatosabban. Előbb kissé félrefordította fejét, kikerülve az éles fénynyalábot. Mintha szemével egy időben a füle zsilipjei is felnyíltak volna, szokatlan zajok szivárogtak még kissé kába elméjébe. Zsongás, féknyikorgás. A tévét sem kapcsolta volna ki?
Megesik olykor, hogy ebéd után elpilled a fotelben egy-egy film közben, de ezek a hangok furcsán kavarogtak, testközelinek tűntek.
Valami nyomta a tarkóját. Ez nem a párna. Megemelte, s próbált felkönyökölni. Teste szabotálta a kísérletet, jobb lába s a protézises térde ellenállt.
No, igen! Hatvanöt évesen, két térdműtéten túl, nem mindig engedelmeskednek az „alkatrészek”. Tudta, ebben maga is bűnös, hiszen orvos barátja tanácsát — miszerint legalább tíz kilót le kell fogynia, hogy optimális legyen az ízületek terhelése — eddig odázta, kedvenc vendéglője gasztronómiai remekműveit kóstolgatva.
Próbálta felmérni a körülötte zsongó világot. Fekvő helyzetben van, az biztos. De hol?
A földön!? Mit keres Ő a földön, a járdán? Fél könyökre emelkedve keresett kapaszkodókat. A lába… csak az ne fájna!
Néhány méterre egy kávézó teraszát pillantotta meg. Csak egy asztalnál ült társaság — a kora tavaszi napsütés még nem csalogatta ki a vendégeket—, épp háttal neki. Most ilyen széles hátúakra volna szüksége. Ők segíthetnének e gravitáció okozta nehézség megoldásában. A fizika és a kémia a kedvencei közé tartozott, nyugdíjazásáig élvezettel tanította mindkettőt. Talán ennek köszönhetően választottak pályát lányai is, Kata biológus lett, Rita orvos.
Kiabálni kezdett. Az egyik termetes váll fölött egy kíváncsi lányarc derengett fel a vendégek közül.
— Na, végre! Meglátott! — nyögött fel megkönnyebbülten, s szabadon lévő karjával hívón integetett felé.
Az arc előbb meglepetten rámeredt, majd eltűnt, de várakozásával ellentétben, nem volt folytatás. Tovább folyt a társalgás, nevetgélés, a lány ezek szerint nem riasztotta a széleshátúakat.
— Ez nem lehet igaz! Hiszen látott, még intettem is.
Erre csak egy magyarázat létezik: valószínűleg esés közben átcsúszott egy másik dimenzióba, ahol anyagi valója az emberi szemnek láthatatlanná vált.
Visszacsuklott, a nyaka teljesen kimeredt. Úgy érezte magát, mint egy hátára fordított teknős, aki roppant mulatságos kalimpálások közepette próbál „talpra billenni”.
Most a másik irányba tett egy kísérletet, de egy kirakatüvegen kívül, melyen egy leárazást hirdető, ember nagyságúra festett százalékjel akadályozta meg, hogy őt az üzletből valaki észrevegye, nem talált segítséget.
Meleg szuszogás csapta meg az arcát, a fülétől indulva. Előbb megrémült, majd megkönnyebbülten nézett farkasszemet egy csodálkozó spániellel. Örömmel nyugtázta, hogy a kutyához póráz is tartozik, s a póráz végén nyilván egy gazdi. Végre! Megmenekült.
Ám a négylábú megmentő egy határozott nyakörvrántás után eltűnt látóköréből.
Úrrá lett rajta a kétségbeesés. Minden erejét összpontosítva próbálta kiegyenesíteni jobb lábát. Eközben újra felkönyökölt, s igyekezett oldalára fordulva megkapaszkodni a járda szélében.
— Istenem segíts! — mormolta félhangosan, maga is meglepődve ezen a rá nem jellemző fohászon. Annak idején, Jeruzsálemben Jézus keresztútján lépkedve, az idegenvezető idegesítően patetikus beszámolója, és eközben a szent helyen nyüzsgő és lüktető bazársor hangzavara kiölte belőle azt a kevéske hitet is, amit nagyszülei egykor beleplántáltak.
A körmeivel elérte a szegélyt, de tudta, ez nem lesz elég ahhoz, hogy sokáig megtartsa mostani testhelyzetét.
— Can I help you? — ütötte meg a fülét a kérdés. Két árnyék vetődött rá, s ő azonnal rávágta:
— Yes, thank you!
Két fekete bőrű fiatal magasodott fölé, majd ügyesen kétoldalt a hóna alá nyúlva felállították. Megszédült, de már érezte, hogy a protézis a helyén maradt, s visszatért izmaiba az „élet”. A fiúk még mindig tartották, s közben arról kérdezgették jól van-e, hívjanak-e orvost. Megnyugtatta őket, hogy már nincs semmi baja, s egyébként a felesége orvos, majd ő megvizsgálja. Háláját tolmácsolva kezet szorított a két diákkal, s már épp indult az autója felé, amikor az egyik utána futva, kezébe nyomott egy Libri feliratú papírtáskát.
Belenézett. Hát persze! Azonnal kitisztult előtte minden.
Egész délelőtt a könyvesboltokat járta, hogy megszerezze csillagszemű Flóra unokájának a fényes fedelű, mívesen megrajzolt könyvecskét: a Meseboltot.
Legutóbbi módosítás: 2014.03.30. @ 08:34 :: Bereczki Gizella - Libra