Bakkné Szentesi Csilla : Elfogadás

Bennem ez a világ elfér már egészen,

régen én kerestem helyet bármi részen,

belém olvadt végleg a hold is a nappal,

ahogy a fű égő alkonyi pipaccsal.

 

Álmaimat hagytam, a szél szét hadd hordja,

szétcincálhatja mind a hiéna horda,

nem az én szám véres, – tiéd sem törlöm le -,

sörétek helyét csak magamon öltöm be.

 

Hiába kerekedik rend, ha a káosz

bele-beletapos, hogy legyen hiányos;

álmaimat adtam, a szél visszahordta,

megtizedelte, de úgy is összeforrnak.

Legutóbbi módosítás: 2014.03.02. @ 11:19 :: Bakkné Szentesi Csilla
Szerző Bakkné Szentesi Csilla 299 Írás
Retus nélkül (részlet) az indulási oldalon elfogynak a csokrok, a kezek másnak intenek. a fékcsikorgás fel-felébreszt, s míg igazítok a gyűrött időn, fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre. a vonatfütty felvág néhány eret, de már nem értem lángol az ég. tüzét alig érzem. elfordulnak a mosolygó tekintetek.