Schmidt Tibor : Álvaro de Campos/Pessoa: Születésnap/Aniversário

Álvaro de Campos/Pessoa: Születésnap/Aniversário

 

Akkoriban, amikor még megünnepelték a születésnapom,

Boldog voltam és senki nem volt halott.

A régi házban a születésnapoknak, így az enyémnek is évszázados tradíciója volt.

Mindenki örömét, így az enyémet is, mint egy vallást, úgy tartották becsben.

Akkoriban, amikor még megünnepelték a születésnapom,

Elég egészséges voltam ahhoz, hogy ne lássak semmit semmiből,

Hogy okosnak tartsanak a családban,

Hogy ne legyenek ugyanazok a reményeim, mint másoknak irántam.

Amikor már tudtam volna remélni, már nem tudtam miben  reménykedni.

Amikor az életet már szemlélni is tudtam, az élet elveszítette értelmét.

 

Igen, ami voltam, csupán feltételezés volt magamról,

Csak szív és rokonság,

Amivé a fél megyékre szóló estélyek tettek,

Amivé az akkor még kisfiú iránti szeretet tett.

Ami voltam – Ó Istenem!  Még ma sem tudom, mi voltam.

Mindez már olyan távoli!

(El se hiszem.)

Akkoriban, amikor még megünnepelték a születésnapom.

 

Ami ma vagyok, az nedvesség  a hátsó folyosón,

Amitől a falakon kizöldülnek a dolgok

Ami ma vagyok ( és a szeretteim háza, ami most könnyeimen keresztül átragyog)

Ami ma vagyok, az, hogy eladták a házat

És már mindannyian halottak.

Ami ma vagyok, hogy túl kell élnem magam, mint egy kihűlt gyufaszál…

 

Akkoriban, amikor még megünnepelték születésnapom,

Szeretetem mintha testet öltött volna

A lélek fizikai vágyában, hogy újra ott legyen,

Útra keljen metafizikailag és testileg,

Kettős „én”-t öltsön

Kenyérként kapja fogai közé a múltat , mintha az éhség vajazásra már nem hagyna időt.

 

Újra mindent vakítóan tisztán látok,

Az asztal a szokásosnál több helyre van megterítve: rajta a legjobb porcelán-készlet és sok pohár,

A megrakott tálalón édességek, gyümölcsök, és a polc-árnyékban még sok minden más,

Öreg nagynénik, különböző unokaöccsök, és mindez miattam,

Akkoriban, amikor még megünnepelték születésnapom.

 

Ne tovább, szívem!

Ne gondolkozz! Bízd a gondolkozást a fejre!

Ó Istenem, Istenem, Istenem!

Ma már nem tartok születésnapot.

Megkérgesedtem.

Hozzám adódnak a napok.

Öregebb leszek, ha megélem.

Aztán semmi több.

Az elrabolt múltat a düh nem hozza vissza!…

 

Akkoriban, amikor még  megünnepelték születésnapom!…

 

___________________________________________

 

Aniversário

 

No tempo em que festejavam o dia dos meus anos,

Eu era feliz e ninguém estava morto.

Na casa antiga, até eu fazer anos era uma tradição de há séculos,

E a alegria de todos, e a minha, estava certa com uma religião qualquer.

No tempo em que festejavam o dia dos meus anos,

Eu tinha a grande saúde de não perceber coisa nenhuma,

De ser inteligente para entre a família,

E de não ter as esperanças que os outros tinham por mim.

Quando vim a ter esperanças, já não sabia ter esperanças.

Quando vim a.olhar para a vida, perdera o sentido da vida.

 

Sim, o que fui de suposto a mim-mesmo,

O que fui de coração e parentesco.

O que fui de serões de meia-província,

O que fui de amarem-me e eu ser menino,

O que fui — ai, meu Deus!, o que só hoje sei que fui…

A que distância!…

(Nem o acho… )

O tempo em que festejavam o dia dos meus anos!

 

O que eu sou hoje é como a umidade no corredor do fim da casa,

Pondo grelado nas paredes…

O que eu sou hoje (e a casa dos que me amaram treme através das minhas lágrimas),

O que eu sou hoje é terem vendido a casa,

É terem morrido todos,

É estar eu sobrevivente a mim-mesmo como um fósforo frio…

 

No tempo em que festejavam o dia dos meus anos …

Que meu amor, como uma pessoa, esse tempo!

Desejo físico da alma de se encontrar ali outra vez,

Por uma viagem metafísica e carnal,

Com uma dualidade de eu para mim…

Comer o passado como pão de fome, sem tempo de manteiga nos dentes!

 

Vejo tudo outra vez com uma nitidez que me cega para o que há aqui…

A mesa posta com mais lugares, com melhores desenhos na loiça, com mais copos,

O aparador com muitas coisas — doces, frutas, o resto na sombra debaixo do alçado,

As tias velhas, os primos diferentes, e tudo era por minha causa,

No tempo em que festejavam o dia dos meus anos. . .

 

Pára, meu coração!

Não penses! Deixa o pensar na cabeça!

Ó meu Deus, meu Deus, meu Deus!

Hoje já não faço anos.

Duro.

Somam-se-me dias.

Serei velho quando o for.

Mais nada.

Raiva de não ter trazido o passado roubado na algibeira! …

 

O tempo em que festejavam o dia dos meus anos!…

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:16 :: Schmidt Tibor
Szerző Schmidt Tibor 503 Írás
Schmidt Tibor - theodor okl. villamosmérnök, doktor informatikai vállalkozó weblapom: https://www.artpresszo.hu/