Szürkésbarnán koszlott farkas kóborolt tikkadt mezőkön,
itt-ott ivott, ha szomjazott, s merengett bárányfelhőkön.
Egyszer aztán szikár lovat látott meg a dombok alján,
korpafű nőtt, zsenge szárú, azt legelte patak partján.
„Hallod-e, te hóka csődör! Mutatnék én jobb abrakot!
Amott, a táblás mezőkön találtam árpát és zabot!
Azt őrizem, neked legyen, fogaid hadd ropogtassák…
Elkergettem ürgét, pockot, őzet és pár kóbor macskát.
Tettem, mert a nyerítésed fülemet is balzsamozza!”
… „Hej, cimborám! – szólt a csődör. – Ha a szavad igaz volna!
Megköszönném „jóságodat”, s hidd el, örömmel is tenném…
Ámde csikómra fáj fogad – ma született habok mentén.
Épp szoptatja drága kancám, farkas-komám, azt ajánlom:
kerüld őket messzi ívben, vagy patámmal rúglak állon!”
A gonoszok hízelgése: felhő, mögötte Hold ragyog.
Sötét lelkük barlang–mélyén hiába keresnénk Napot!
Legutóbbi módosítás: 2013.08.02. @ 12:19 :: Pásztor Attila - Atyla
