…nem érkezel.
Konok arccal állsz. Nekem
háttal. Talán a holnapra várva,
de az mindig késik…
Vagy, ahogy sok-sok éve.
Mozdulatlan. Tőlem messze.
Pedig, ha közelebb jönnél,
látnád, itt a fák hegyén lángol
a nyár, és minden elejtett
mozdulat hiányodat üvölti.
De nem mozdulsz, mert ezek
megfestett képek. Amin te valós
vagy, és én egy kísérlet. Befejezetlen
vajúdás az életedben. Tragédia.
Komédia. Dráma egy felvonásban,
csak (fel)sírni felejtettünk el…
Fáradt árnyékok cipelik az időt,
a föld egyre lassabban forog Isten
ujjain. A felhők elfordulnak, korhadt
fák ágaiba kapaszkodnak, és ez
a nyár is csak bennem kiabál…
Miért én? Miért te?
…és miért nem más?
A sötétség felöltöztet hozzád.
Fekete-fehér képek. Összegyűrt
arcodon ezeréves térképek, rajtuk
eltévedt éjmadarak. Árvára
kerekedett holdszememben
a felhők hajnal felé tartanak.
nem mozdulsz…
A csendek elszöknek. Két
kezed közé szorult lélegzetem,
öngyilkos álom. A pillanat
hozzám hajol. Megérint, mögém
hull, mint egy csillag-darab.
Arcod tükröződik az éjtóban,
szádból fáradt blues szivárog…
Hangom utánad zuhan.
Nem mozdulok. Várok.
… mondd ki anyám te,
és én, nem írlak tovább…
hogy életünk egy elcseszett
dráma maradt, itt a szénné
égett, nyári fák alatt…
Legutóbbi módosítás: 2013.07.28. @ 11:56 :: Szilágyi Hajni - Lumen
