Szilágyi Hajni - Lumen : Fáradt blues

 

 

 

…nem érkezel.

 

Konok arccal állsz. Nekem

háttal. Talán a holnapra várva,

de az mindig késik…

Vagy, ahogy sok-sok éve.

Mozdulatlan. Tőlem messze.

Pedig, ha közelebb jönnél,

látnád, itt a fák hegyén lángol

a nyár, és minden elejtett

mozdulat hiányodat üvölti.

 

De nem mozdulsz, mert ezek

megfestett képek. Amin te valós

vagy, és én egy kísérlet. Befejezetlen

vajúdás az életedben. Tragédia.

Komédia. Dráma egy felvonásban,

csak (fel)sírni felejtettünk el…

 

Fáradt árnyékok cipelik az időt,

a föld egyre lassabban forog Isten

ujjain. A felhők elfordulnak, korhadt

fák ágaiba kapaszkodnak, és ez

a nyár is csak bennem kiabál…

Miért én? Miért te?

…és miért nem más?

 

A sötétség felöltöztet hozzád.

Fekete-fehér képek. Összegyűrt

arcodon ezeréves térképek, rajtuk

eltévedt éjmadarak. Árvára

kerekedett holdszememben

a felhők hajnal felé tartanak.

 

nem mozdulsz…

 

A csendek elszöknek. Két

kezed közé szorult lélegzetem,

öngyilkos álom. A pillanat

hozzám hajol. Megérint, mögém

hull, mint egy csillag-darab.

Arcod tükröződik az éjtóban,

szádból fáradt blues szivárog…

 

Hangom utánad zuhan.

 

Nem mozdulok. Várok.

 

… mondd ki anyám te,

és én, nem írlak tovább…

hogy életünk egy elcseszett

dráma maradt, itt a szénné

égett, nyári fák alatt…

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"