P. Borbély Katalin : Döbbenet

 

 

 

 

Az asszony megkapaszkodott a konyhakredenc lapjában. Homloka a metszett üveghez ért. Nem érezte az üveg hidegét, annyira szorította belülről valami elviselhetetlen kín. Ahogy visszaidézte az előbb elhangzott mondatot.

„Mondd meg anyádnak, hogy finom volt a leves.”

Ő kijött letette apja tányérját, és érezte, hogy elhagyja minden ereje.

Igazából nem értette, miért most érzi, úgy, hogy nem bírja tovább. Mégis hirtelen üvölteni szeretett volna, vagy rohanni ki a világból is talán… Pedig a döbbenet ismerős volt. Ezt érezte, amikor anyja beteg lett. Erős volt, odaadóan ápolta, erőt merített a férje és a gyerekei szeretetéből. A mama csendesen ment el megbékélve elköszönt mindenkitől. Mégis pótolhatatlan űr maradt utána, amit úgy igyekezett pótolni, hogy még több figyelmet és szeretet adott itt maradó apjának és a családjának.

Azt hitte, hogy így minden rendben lesz. De nem volt. Következő évben apja sztroke-ot kapott. Először csak kedvetlenül topogott a lakásban, aztán egyre nehezebben mozgott, végül teljes ellátásra szorult. Ő mindvégig mindent rendben és kézben tartott. „Mint faltörő kos!” — mondta a férje egyszer. Igen törni való fal akadt bőven. Beleütközött a kórházban, ahol veszekedni kellett a megfelelő ellátásért, a gyógyszertárban, ahol mindenáron valami olcsó vacakot akartak neki adni az orvos által javasolt helyett, a hivatalban, ahol minden empátia nélkül döntöttek az ápolási segélyről. Mindet áttörte lebontotta… de ezt a falat ezt az egyetlent, amit az érelmeszesedés emel apja és ő közé, ezt már semmilyen akarat nem fogja. Pedig a délutáni beszélgetéseik éltették és adtak erőt, minden újabb naphoz. Amikor együtt emlékeztek a gyerekkor kacagásaira, a kirándulásokra, a sakk-partik közbeni meghitt beszélgetéseikre. Amikor apja mesélt, újra gyerek volt, vele nevetett a gyerekkor butaságain, és együtt könnyeztek a veszteségek fájdalmain.

 

„Mondd meg anyádnak, hogy finom volt a leves…”

Az orvos felkészítette a betegség ilyen fajta megnyilvánulásaira.

Ő mégis most értette meg, hogy nem győzhet.

 

Legutóbbi módosítás: 2013.07.28. @ 18:58 :: P. Borbély Katalin
Szerző P. Borbély Katalin 59 Írás
1967-ben születtem. Hosszúpályiban van az otthonom, de Komáromban dolgozok Alapító tagja voltam a Hosszúpályi alkotó klubnak. 15 éve írok komolyabban. Elsősorban prózával próbálkozom. Tagja vagyok az Irodalmi Rádiónak, és a Klárisnak. Írásaim az ő antológiáikban jelennek meg.