Serfőző Attila : Ápdéth

 

Úgy húsz évvel ezelőtt a helyi másodosztályban rúgta a bőrt, de miután egy ronda sérülésből felépült, többé nem volt hajlandó a kiválasztottak álmát valóra váltó gyepszőnyegre lépni. Nagypapa halála után — egyke lévén — meglehetősen szép summa került a bankszámlájára, ami fölött ügyesen sáfárkodott. A Szotyizz velem Bt. ügyvezetőjeként egyre feljebb jutott az általa állított ranglétrán, s ezzel a kényelem gyümölcse is hamar beérett, tudniillik, tekintélyes súlyfölöslegre tett szert.

Ápdéth Kolos a dolgos napok végén nem tért nyugovóra úgy, hogy ne fogadta volna meg a minden részletre kiterjedő aszkétizmus másnapi elkezdését. Tervei közt szerepelt a rendszeres testmozgás, a visszafogott, inkább csak gyümölcsökre szorítkozó táplálkozás, az alkohol és a dohányzás teljes mellőzése.

Évek óta asszony nélkül élt, az ugyanis lelépett az ügyeletes gázszerelővel, és e szörnyű csapást Kolos a csülkös pacal imádatával ellensúlyozta, érzékelhető eredményességgel. Eleinte csak a nadrágszíját engedte egyre kijjebb, később már a ruháit cserélte nagyobbra, így oldva meg a testét gúzsba kötő problémát. Tokáját álcázandó, tömött szakállat növesztett, s csak fekete ruhákat volt hajlandó magára ölteni, hiszen a sötét szín meglehetősen jól slankít. Erőtlen elhatározástól vezérelve, olykor-olykor fogyókúrafélét is tartott, ami egy-egy alkalommal legfeljebb másfél hétig tartott, aztán ragadozóként vetette magát a kalóriabombák szaftos elegyébe. Szerelmet pénzért vásárolt az újságok „kiegészítő munkát keres” alatti rovatából, mígnem egyszer tényleg megérintette a valódi romantika.

Éva nemrég került az ország túlsó feléről a városba. Talpraesett nő lévén, hamarosan el tudott helyezkedni szakácsként egy Kolos lakásához közeli étteremben. Mélyfekete szemével babonázta a környékbeli férfiszíveket, ám csak kéznyújtásnyira illett megközelíteni, aki tovább merészkedett, azt néhány határozott gesztussal helyére billentette.

Fellendült az étterem forgalma, s ez nem csupán a szakács bámulatos „rucás kásájának” volt köszönhető, hanem annak, hogy valami újat, mást hozott a zsírgőzös falak közé. Egyre több barátnője lett a férjes asszonyok közt, akik imádták hallgatni, miként vélekedik a teremtés rendíthetetlen koronáiról. Meglehetős életbölcsesség szivárgott mondatai mögül, választékosan fogalmazott, s ha a népek nem tudták volna, hogy a konyhán tüsténkedik, sokkal előkelőbb státuszba öltöztetik, mint akár a polgármesternét.

Apdéth Kolos is felzárkózott a nyálcsorgatók népes hadához, ám azt nyomban konstatálta, hogy fikarcnyi esélye sincs a cserfes fakanálzsonglőr szívének bevételére. Tisztes távolból imádta Évát, s ezt úgy fejezte ki, hogy a megrendelt ételmennyiséget rendre elfogyasztotta, sőt, még a desszertet is dupla tejszínhabbal kérte, ha arra módja nyílt.

Egyszer hogy-hogy nem, összefutottak a piacon; Kolos épp egy jókora sütőtököt cipelt, s nem vette észre, hogy Éva jobbról eléje keveredet, így teljes súlyával a törékeny hölgynek csapódott. A tököt leejtette, az ripityára tört, ám ez volt a kisebbik baj, ugyanis a nagy lendület Évát az asztalsor alá penderítette, aki rémülten kukucskált onnan, attól tartva, hogy a pusztító földrengés — ami a várost minden bizonnyal romba döntötte — még nem szűnt meg. Ám amikor előkászálódott, és a katasztrófa kétségbeesett okozóját meglátta, szörnyű harag éledt benne. Nyomdafestéket nem tűrő szavait csak az tette még fájóbbá, hogy Kolos túlsúlyát is beleszőtte átkai mérhetetlen tengerébe. A nagydarab rémület exkuzálta magát, és egyre-másra szajkózta, hogy minden kárt megtérít, csak bocsásson meg neki a tűzrőlpattant amazon.

Többen közelről szemlélhették ezt a parodisztikus jelenetet, sőt, voltak pártokra osztódók, s eme igencsak sokkoló helyzetről pró és kontra véleményt formáltak.

Desztillált vérű főhősünk elnémult a súlyos vádak, valamint saját fájó terhe alatt, és az erőtlen bocsánatkérés ismételgetése is nyelve alá fagyott. Ha eddig a remény pengeélű sugara megvillantott egy csöppnyi esélyt, hogy a hölgy szívét egyszer csak-csak megdobogtatja e makacs akarás, a lehetőség most egy szempillantás alatt zord sötétségre lett kárhoztatva.

A fehérnép vehemenciája lassan alábbhagyott, kezdte megsajnálni az izzadságában főtt grizzlyt, s miután alaposan leporolta a farmerszoknyáját, megkérte Kolost, hogy legalább segítsen a szatyrából elgurult delicsesz almákat az asztalok alól összekapkodni. Mindenki megnyugvására oldódott a feszültség, a kofák már rájuk sem hederítettek, és a vásárlók tömege is visszazökkent a saját dimenziójába.

Éva csak most figyelte meg alaposabban ezt a kezét tördelő „szörnyeteget”. Mélyen, kutakodva analizálta Kolos csillogó barna szemét, s nyomban felfedezte a férfi határtalan jóságát. Kezdte kényelmetlenül érezni magát, hogy az előbb még tücsköt-bogarat összehordott erről a jámbor idegenről, pedig nem tört csontja, és a véletlenek összjátéka ellen sincs gyógyszer. Hamar megütötték a névjegycserét, amit természetesen Kolos indítványozott, hogy ha mégis „utólag valami negatívum ütné fel a fejét”, ne tűnjön az ő részéről álnok cserbenhagyásnak ez a kellemetlen affér. Kicsit bugyuta érvnek tűnt, de Éva örömmel kezébe nyomta a sajátját, majd a bociszeműét hanyagul a szatyrába ejtette.

Másnap Kolos már alig várta, hogy ebédidő legyen, s a tegnapi malőr után, most már hivatalos ismerősként üdvözölhesse a takaros asszonyt, bár az nem tudta, hogy ő jó ideje menüzni jár ide. Itt a vissza nem térő alkalom, ezt ki kell használni. Elsőnek állt a sorba egy összevissza barázdált műanyagtálcával, és a kiadóablak mélyét kémlelve araszolt egészen a kasszáig. Komótosan fizetett, majd a konyhához közeleső asztal mellé telepedett le. Az étellel mit sem törődve leste az ablaknyílást, s mikor valaki ellebbent a rés előtt, nyomban sebességet váltott a szívdobogása.

Eltelt egy hét, majd a következő is, Évának se híre, se hamva. „Vajon mi történt ezzel a csodálatos teremtménnyel?” — morfondírozott Kolos. — „Csak nem kórházba került? A vártnál biztosan súlyosabb kimenetelű lett a sajnálatos karambol, s miután hazaért, összeesett, most pedig élet-halál közt lebeg magányosan egy ronda kórház foltozott lepedőjű ágyán…” Kolos így korbácsolta magát. Telefonálni nem mert, de a szőke pénztárosnő biztosan tudna felvilágítást adni az imádott hölgy hollétéről…

Másnap, miután a postaládáját ürítette, egy szokatlan, személyes hangú reklámlevélkére lett figyelmes. Kötetlen beszélgetéssel egybekapcsolt reformétterem megnyitását hirdették, s ajándékként minden résztvevő az elfogyasztott étele árának felét köteles csak megfizetni. A kecsegtető ajánlat mögött Kolos megérezte, hogy őt ott valami más is meglepi majd.

„Meg kell dörgölni a patinát, s elővillan az érték…” — az elfojtott önhit éledezett, s ez párosult egy meg nem fogalmazható sejtéssel, ami azt súgta: „várnak rád, ott a helyed!”

A beharangozott nap délutánján Apdéth Kolos ruhatára legjavát összeválogatva állt a tükör előtt. Burleszkfilmekbe illő duciságát semmiféle öltözékkel nem volt képes már leplezni, átlépte azt a határt, amely segítség nélkül többé nem visszaszorítható. Menjen vagy maradjon, vacillált, míg az idő egyre csak rohant. Hívott egy taxit, s ezzel eldöntötte a dilemmát.

A piaci perpatvarra felfigyelt egy olyan valaki is, aki a dolgok folyására nézve száznyolcvan fokos irányba állította a sors iránytűjét. Épp aznap járt a város piacán Rukkola Endre, akiről az összes — modern táplálkozással kapcsolatos — médium csak szuperlatívuszokban adott hírt.

A törékeny hölgy és a nagydarab fickó csatája felélesztett benne egy nagyszerűnek tűnő reklámfogást. Mivel erősen hitt a sorsszerűségben, s a véletlenség minden gyökerét kiirtotta magából, jelként fogta fel, hogy akkor pontosan ebbe a kis intermezzóba csöppent. Miután a vihar elcsendesedett, és Kolos is elsomfordált, a mogul bemutatkozott Évának, bár látásból már ismerték egymást, majd meginvitálta egy félreeső kávézóba, hogy a korszakalkotó ötletét felvázolja:

— Tisztelt hölgyem — kezdte a mondandóját — nem kell itt valami nagydologra gondolni, a tanult Nyugaton ezt már számos helyen bevezették, de tudja, fölös kilóinkkal hazánk foghíjas tudású gasztronómusai nem akarják felvenni a harcot, hiszen sokkal egyszerűbbnek tűnik zsírban tocsogó húscafatokkal tömni a gyanútlanul betévedt vendéget, mint rendelés előtt kulináris szemléletváltásra ösztönözni.

Aztán Rukkola rátért a lényegre. A közeli tervei között szerepel, hogy ebben a városban nyitja meg az első interaktív, reformételeket tálaló éttermét. Ehhez mindenképpen szüksége van egy határozott kaliberre, és ezt a valakit Éva testesítené meg, valamint egy nagydarab macira, akin prezentálni tudnák az általuk forgalmazott ételek hatékonyságát.

— Az elhízott emberek mindahányan túlérzékenyek. — folytatta. — Minden a súlyukkal összeboronálható jelzésre mélyen magukba zárkóznak, vagy jobb esetben kitörnek a fagyos rácsaik mögül. Nos, emberünket ügyesen be kell hálózni úgy, hogy önként, dalolva működjön együtt velünk, s még véletlenül se gyanítson turpisságot. Azt gondolom, mindenki jól járhat, én egy szokatlan étteremlánccal bővítem a birodalmamat, ön végre habitusának és szakmaiságának megfelelően lesz jutalmazva, nem utolsó sorban az úr, aki súlyán kívül semmi mást nem veszíthet…

Mire Kolos a megadott helyre taxizott, a keresztségben Zöld lehelet névre hallgató étterem vendégvárója zsúfolásig megtelt. Elanyátlanodva toporgott, mígnem egy kedves alak mellé penderült. Szeme kikerekedett, minden sejtjében érezte, hogy Évát fogja újra látni, de az ember, ha szerelmes, nem tud az ilyen atomcsapásnyi érzelemmel csak úgy megbirkózni. A rafinált háziasszony hamar az ámulatból ámulatba zuhanó jövevénybe karolt, s egy csöndes vendégváróba kísérte, ahol Endre nyomban szivarral kínálta a mit sem sejtő kiszemeltet.

A páros együttes erővel győzködte az általuk zseniálisnak ítélt ötletről Kolost, minden mondatukból csöpögött a kövér emberek iránti megvetés, és hogy ők azok, akik ettől a szörnyű lidérctől megmentik az emberiség roncsait. Apdéth Kolos előtt az is nyilvánvaló lett, hogy rá a kísérleti nyúl szerepet osztották, s mint egy marslakót, úgy mutogatnák a szánakozó vendégek asztalainál. Büszkeségébe gázoltak, hiszen nem cirkuszi attrakció az ő nyomora…

Hirtelen megfogalmazódott benne, hogy éppen ebből a megaláztatásból nyer erőt, és önmaga vet véget az egyre gyarapodó kilóinak. Illedelmesen megköszönte a belé vetett bizalmat, de egyéb elfoglaltságokra hivatkozva, nem élne a megtisztelő lehetőséggel. A duónak volt „B” terve is; de őt fél órával későbbre várták, tehát fájó vállveregetéssel engedték útjára a bukott diákot.

Egy szempillantás alatt köddé vált az Évához kötődő megbonthatatlanság, és konok dac fészkelt az imádat helyére. Lélegzetelállító lendülettel vetette magát a tettek mezejére, különböző edzőtermek közkedvelt alakjává vált, saját maga által összeállított táplálékot fogyasztott, s a kilók olvadtak róla. Számolatlanul.

A Zöld lehelet nem egészen fél évig tengődött még, s mert a projekt arca nem volt képes kizárólag a reformételek hatására fogyni, útilaput kötöttek a talpára. Miután Endre és Éva egybekelt, az éttermet is bezárták. Mostanában azt rebesgetik, Endrét adócsalás miatt három és fél évre bekasztlizták, míg Éva egy gyorsétterem-lánc konyháján sült krumplit szortíroz.

Kolos a Szotyizz-velem Bt. helyén megnyitotta az Ápdéth – hogylét életmód-tanácsadó kft-jét, a megtévedt asszonyát is visszaédesgette, ami már könnyedén ment neki, hiszen a város legjobb partijának számított úgy belül, mint kívül.

Legutóbbi módosítás: 2013.06.17. @ 13:52 :: Serfőző Attila
Szerző Serfőző Attila 511 Írás
1960.07.13-án születtem Debrecenben.