Marthi Anna : Belopózó

Várom a mindenkori ihletet.

Este későn meghittebb a létezés,

mindig rád lelek az egyedüllétben.

Asztalnál, levegőben,

párnámon a kéz is piheni közelséged,

kihozható vagy a sötétből, mint

forgatnivalóvá váló emlékezés.

Könyvérzékennyé cirógatott

szűz vagy céda szavak lopóznak be

a fejbe. Arcod selyemvásznán

lebegő gondolatjelek, mint

kimart fényképpapíron sejlik elő

létezésed.

Szemüvegedet lassan levéve, jutnék

közelebb ajkadon csüngő fürtös

mondataidhoz. Mert gyümölcsök érnek

pirossá, szarkaságom cseresznyelesén

ízlelem újra, mint csigaharapást.

A konok akarások ideje elvész itt,

felfeded előttem szentül, láthatatlan,

miként azonosulunk, értve e csend

mélységein feszülő elomlásveszélyt,

mi cirógatás-szavakból fűzzük, és

ismét apránként ránk csókol

e szenvedélyes erény.

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1324 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak