Kapocsi Annamária : Kitekerve

 

 

Mintha a fény visszafelé sütne,

akárha a szél magába fordulhatna,

vagy ha a színek összeérve

eltűnhetnének a színtelenségbe.

 

Mintha a folyó visszafolyna,

akárha a hang karistolna,

és a virágok szárazan születve,

de százszínű díszben múlnának, nevetve.

 

Miképp az árnyék mi egy pontban összecsordul,

a sosem volt fény képe, a test alá lódul.

Az elnyelt cifraságok állnak egy szoborban,

és szolidan porlik a szél – elmorzsoltan.

 

Rémült lenne a Nem, mikor születik,

igaz lenne az Igen, szemtelen szedetten,

talán foltos ruhájú az égi kalapja,

amikor a fény idejét horzsolja, valóba.

 

A semmi is csak valami

sem-mise volna.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kapocsi Annamária
Szerző Kapocsi Annamária 48 Írás
Az írás gyógyít, és olyan, mintha letennék egy követ.Van rövidebb és hosszabb lélegzetvételű betűhalmaz. Néha versekhez rajzolok, máskor rajzhoz írok sorokat. "Halkuló tavaszok nyomán, Nem én írok a szavak írnak engem, s néha már csak meghajolni tudok itt a csendben." részlet A gondolat gyorsabb nálam, néha utolérem, néha nem. Szabad! Pillanatcsaló Vannak kik azt mondták: Szóalkotó vagyok. Más szerint szépre csipkézett poklot írok. Kaptam kérdésként: Tudom-e, hogy nem én írom amit, s csak közvetítőként vagyok itt? Mondtam tudom... és mondták negatívságom, s én bólogattam - Tudom, nincs is rá tagadásom. De mindenkit az élet formál, olyanná, hogy így látom. S hogy kérték - legyen célom?! Válaszom az rá - Volt! De mint kerékpáros az utcákon: Olyan a cél, a döntés lehetősége... elénk áll, tolat, fordul, megálljra kényszerít. S gyakran miért elindultunk, megszűnik, átíródik, vagy épp már ott sincs, mert nem vár tovább. S megszűnése fel nem róható... ilyen ez az élet, folyton elinduló. Csak sokszor máshová érkező, mint ahová a terv vélte, végső lépteit. Így minden marad, a Tér, a Szél, a Talán Valahogy a Mindegy és Akár, Vagy Akárki és Dehogy. Az Esetleg Véletlen, befutó továbbrobogó, Csorba, Életlen, Pillanat? és csaló... változó.