Bátai Tibor : Triptichon

                                                                       Nem szűnik a varázs

 

                                                               nem múlnak az álmok, szelíd

                                                               határsértők, szememből szemedre

                                                               áthajolnak napvilágnál inni

                                                               csillagok fényét, tüzet gyújtani

                                                               pázsitodon, majd kioltva meg-

                                                               rabolni rejtekeidet, nem fogyó

                                                               rejtelmeidet körülölelnek

                                                               mindennapjaim: titkos ékszered

                                                               szorításuk, tűz-ujjuk nyoma, és

                                                               már nem szűnik a varázs soha,

                                                               szerelmem ébreszt, s bocsát rád álmot.

 

                                                                             Itt áll előttem

 

                                                               éltető fénybe öltözötten, és

                                                               sugarát szelíden rámveti: íme

                                                               választott napom, holdam és minden

                                                               csillagom, partról a vágyott, álmodott

                                                               tenger, és “föld!” kiáltás az árboc-

                                                               kosárból, élet, mely puszta létével

                                                               hevít a szenvedélyig, és kitartanom

                                                               segít, élni én beléköltözöm

                                                               magára gyújtott, és végigégem.

 

 

                                                                            Már sosem fogunk

 

                                                               tudni nem tudni egymásról, már csak itt

                                                               a közelemben, ha legtávolabb

                                                               távol, ing alatt lángként rejtelek,

                                                               hevével bőröm perzseled, járjak

                                                               bár bárhol, fölékesítve napjaim

                                                               a megújuló vágytól, s mint kit varázs

                                                               ütött a rácsodálkozástól, úgy hasít

                                                               belém (hogy bátran legyek bátor): mi

                                                               már sosem fogunk se asztaltól, se ágytól.

                                                 

          ___________________________________

                                                              Azonos címmel korábban feltöltött írásom

                                                        (https://7torony.hu/content.php?c=22903) átirata.

Legutóbbi módosítás: 2013.06.10. @ 10:39 :: Bátai Tibor
Szerző Bátai Tibor 369 Írás
1969-ben, még gimnazistaként vetettem papírra az első szét nem tépett versszerű sorokat, és 1974-ben Vasy Gézának köszönhetően már megjelenés előtt álltam egy folyóirat irodalmi mellékletében. A szerkesztőségi cenzor azonban több írásomat kifejezetten rendszerellenesnek minősítette, így „letiltottak”. Ez annyira megviselt, hogy ’88/89-ig gyakorlatilag egy árva sort sem írtam. Akkor azonban kiderült, hogy mégsem sikerült kigyógyulnom az írásból. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ Eddig két nyomtatott kötetem jelent meg, az első 1996-ban, az Auktornál, Égtájak merőlegesén, a második 1998-ban, a Codex Printnél, A gyújtópont tökélye címmel. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ Az internetes irodalmi oldalak közül rendszeresen publikálok az ARTpresszóban, az alkoTÓházban, a Dokkon, a Héttoronyban, a Lenolaj kulturális online műhelyben, A Hetedik online irodalmi és kulturális folyóiratban, a Holdkatlanban és a 2018-ban Litera-Túra címmel elindult online művészeti folyóiratban. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ 2012 novemberében Stációk, valamint Palackposta címmel, Pethes Mária, illetve Szokolay Zoltán előszavával két elektronikus kötetem látott napvilágot az E-book Könyvház és Kiadó gondozásában. Platónról, több ülésben című versciklusom néhány darabja megjelent a Stádium folyóirat 2013. évi számaiban. A Búvópatak 2016. júniusi és júliusi számaiban szintén megjelent két írásom. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ ∙A Héttorony szerkesztőségének döntése alapján líra kategóriában 2014-ben elnyertem az internetes irodalmi magazint alapító Verő Lászlóról elnevezett, évente kiosztott díjat. 2018 áprilisában átvehettem az A Hetedik szerkesztőségének elismerő oklevelét a 2018. évi József Attila Vers-Dal Fesztiválra küldött verseim kiemelkedő színvonaláért. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ Az elmúlt években több mint húsz versem került fel szerb fordításban is a Szabadkán élő Fehér Illés Ezüst híd – Srebrni most címmel működtetett kétnyelvű műfordítói blogjára.