Rózsa-királykisasszony

Volt egy nagyon távoli ország, ahol a rózsák emberi alakot öltöttek…

 

 

 

Volt egy nagyon távoli ország, ahol a rózsák emberi alakot öltöttek, és jártak-keltek ugyanúgy, mint mi. Volt kezük és lábuk. Nem kellett egy helyben állniuk, mehettek, ahová csak akartak. Gyönyörű házakban laktak, ahol a szobákban rózsaillat terjengett. Hatalmas és csodás volt a rózsák országa. Mindenki boldog és elégedett volt. Soha senki nem ismerte a szomorúságot.

    Rózsaország királyának volt egy gyönyörű lánya, Rozika. Szépségének híre hetedhét országba eljutott. Aki csak meglátta, az mind szépségének rabja lett, és nem tudott szabadulni a látványtól. Ezért mindennap rózsalegények százai ácsingóztak a palota előtt. Mindnyájan azt remélték, hogy legalább egy pillanatra megláthatják a szépséges királykisasszonyt. Sajnos Rozika csak ritkán jelent meg a palota ablakában, és senki nem tudta, miért bújik a palota vastag falai mögé. Hiába kérdezgették az őröket, azok csak a fejüket rázták és ismételgették:

    — Nem tudjuk. Nem köti az orrunkra.

    A várakozó rózsalegények elhatározták, hogy követet küldenek a palotába, és felszólítják, válasszon közülük férjet… A küldöttség három rózsalegényből állt. Amíg bent voltak, a többiek izgatottan várták a fejleményeket. Sokáig időztek odabent, és amikor megjelentek a kapuban a többiek elhallgattak, megszűnt a zajongás. Mindenki a küldötteket figyelte:

    — Mit mondott a királykisasszony? — kérdezték szinte egyszerre.

    — A királykisasszony azt a legényt választja közülünk, aki legszebben tud énekelni — válaszolták a küldöttek.

    Erre a tömeg megint felbolydult, mert köztudott, minden rózsa csodálatosan tudott énekelni. Hangjukkal talán csak az illatuk vetekedett. Rózsaország gyönyörű éneküktől volt hangos, s talán nem is volt rózsa, aki nem tudott volna énekelni.

    Azonnal kihirdették, hogy énekversenyt tartanak, a fődíj pedig a királykisasszony keze és a fele királyság. A rózsalegények sokáig készülődtek a megmérettetésre. Végre felvirradt a nagy nap. Rengetegen sereglettek össze, mert nem volt mindennapi viadal. Sok néző is eljött. Hamarosan Rozika királykisasszony is megjelent. Olyan szép volt, hogy szépsége elhomályosította a Napot. Mindenki éljenzésbe tört ki, és áhítattal nézték gyönyörű termetét.

    A harangvirág csilingelésére kezdődött a verseny. A kérők egymás után járultak a királykisasszony elé, de alig kezdtek el énekelni, mindegyiket leintette, és kecses kezecskéjével jelezte, hogy jöhet a következő. Így ment ez délig. Akkor egy kicsit pihentek, megebédeltek, majd folytatódott a verseny egészen késő estig, amikorra már minden csillag feljött a fekete bársonyos égboltra. Csak egy legény várakozott a hatalmas aranykapu előtt. A többiek állandóan félrelökték, amikor ő került volna a sorra. Végül elfogytak előle a vetélytársak és a királykisasszony elé járulhatott. Az utolsó kérő nem volt más, mint egy szegény vadrózsa, akit mindenki lenézett, mert egymagában éldegélt egy poros út menti bokorban, távol a királyi palotától. Voltak, akik nyíltan megmondták neki, hogy nincs itt keresnivalója.

    — Jobban teszed, ha gyorsan odébb állsz, és nem zavarod a jelenlevőket! — de a vadrózsa kitartott, türelemmel megvárta, mire rákerült a sor.

    A királykisasszony nagyon fáradt volt, és nem akarta meghallgatni a vadrózsát. Már éppen felállni készült, amikor felcsendült a vadrózsa csodálatos dala. Olyan szép volt, hogy mindjárt ámulatba ejtette Rozikát, és fáradsága azonnal tovaszállt. Megbabonázva hallgatta a legényt, mert még soha nem hallott olyan tiszta hangot. Teljesen elbűvölte a jelenlevőket. Főleg a királykisasszonyt lepte meg, mert nem gondolta, hogy egy út menti vadrózsa ilyen szépen tud énekelni. Csak állt és mozdulni sem tudott. Végül, amikor a dal elhangzott, ennyit mondott:

    — Te nyerted meg a versenyt, te leszel a férjem!

    A rózsalegények, akik még ott voltak, hangos éljenzésbe törtek ki, és éltették az ifjúpárt.

    Ez így mind nagyon szép is lett volna, de a királykisasszonynak volt egy gonosz unokatestvére, aki mást szemelt ki neki. Amikor meghallotta, unokahúga kit választott, elhatározta, hogy bosszút áll a vadrózsán. Magához hívatta a gaz futórózsát, és egy tervet eszeltek ki, miképpen akadályozzák meg a kézfogót.

    A vadrózsa a sikeres verseny után elindult haza, hogy megvigye a hírt barátainak, a kicsi Méhikének, Rigó Petinek és az út mentén élő összes vadvirágnak. Mindenkit szeretett volna meghívni az esküvőre. Sötét volt a hazavezető út, de gyakran járt erre, jól ismert minden fát és követ. Akár behunyt szemmel is végigment volna rajta.

    Amint bandukolt hazafele, egyszer csak azt vette észre, hogy a lábára rátekeredett valami, és egyre nehezebben tudott menni. A futórózsa felcsavarodott a testére, de olyan szorosan, hogy alig kapott levegőt. Amikor már egészen körbetekerte, még egy hatalmas jegenyefához is kikötötte. Nem volt semmi esély a szabadulásra. Ha másnap délig nem ér vissza a palotába, akkor a királykisasszony kénytelen lesz feleségül menni az első kérőhöz. Ugyanis ezt írta elő a rózsák törvénye.

    Telt-múlt az idő. Mindent megpróbált, hogy kiszabaduljon, de nem sikerült. Sőt, ahogyan mozgott a futórózsa indái egyre jobban szorította a testét. Lassan a Hold átadta a helyét a Napnak, és a csillagok is mind aludni tértek. A rózsa-királykisasszony türelmetlenül várta mátkáját. Minden fertályórában kinézett az ablakon, de nem látta kedvesét az úton. Kétségbeesve mászkált föl-le a szobájában, és kérdezgette a komornyiktól, vajon hol lehet a vőlegénye? Senki nem tudta, hová lett, mi történt vele. Csak annyit hallottak az öreg, Huhú bagolytól, hogy ő még látta, amikor éjjel elindult haza, hogy vendégeket hívjon a lagzira. Közben a templomtoronyban a harang elütötte a delet, és ezt követve mindjárt megjelent az unokatestvér a kiválasztott férjjelölttel, aki nem volt más, mint az unalmas kövirózsa.

    Nem tehetett mást, fejet kellett hajtani a szigorú törvénynek, és még aznap kihirdették, hogy férjhez megy. Mindenkit meghívtak az esküvőre. Hiába sírt, könyörgött, hogy legalább néhány percet várjanak, amíg előkerül a vőlegénye, az unokatestvére hajthatatlan maradt. Tudta jól, a vadrózsa egyhamar nem szabadulhat a futórózsa indái közül. Senki sem sejtette, hogy az útszélén szenved gúzsba kötve. Még csak nem is remélhette a szabadulást…

    Lázasan készülődtek az esküvőre. Gyülekezett a násznép is, aki csak élt és mozgott, mind szerette volna látni, amikor a rózsa-királykisasszonyt oltárhoz vezetik. A virágok százai szebbnél-szebb színes ruhákban pompáztak, elbűvölve a nézőközönséget. A jelenlevők ámultak és bámultak, mert a királykisasszony csodaszép volt. Valóságos ruhaköltemény fedte törékeny testét. Csak a szemei csillogtak szomorúan, mert akit nagyon szeretett, eltűnt. Szíve majdnem megszakadt, amint elindult a násznéppel a templom felé, hogy kimondja a boldogító igent a leendő férjurának. Minden lépésnél szúrást érzett a szívében, és egyre gyöngébb lett. Végül már alig tudott menni. Az unokatestvére és apja támogatták, hogy el ne essen. Nem értették, mi történhetett a szépséges Rozika királykisasszonnyal. Máskor mindig vidám volt, nevetett, csak úgy visszhangzott a palota.

     Mielőtt beléptek volna, a templomajtóban összeesett, és aléltan rogyott a földre. Mindenki hangosan felsikított. Az ifjú férjjelölt kezeit tördelte tanácstalanságában. Váratlanul mellettük termett egy hervatag, vén tubarózsa, és a királykisasszony apjának a fülébe súgta:

    — A lányodat úgy tudod megmenteni, ha elszalajtasz valakit a városon kívül lévő vadrózsabokorhoz. Leszedeted minden virágát és idehozatod. A virág szirmaival beszórod lányodat és a többit meglátod…

    A király nem sokat habozott. Az egyik legfürgébb szolgáját küldte el a megadott helyre és megparancsolta, hogy hozza el a bokor minden virágát. A szolga a nyakába szedte a lábát és elviharzott. Nem tellett bele egy fertályóra, megjelent egy hatalmas vadrózsacsokorral. Természetesen közte volt a királykisasszony vadrózsája is, de ezt senki sem tudta.

    A király szaporán szórni kezdte lányára a szirmokat, de amikor a vadrózsa szirmaihoz ért, az rózsaszín köddé vált, majd beburkolta a királykisasszonyt. Amikor már csak a köd volt látható, az lassan kezdett felemelkedni és magával vitte a királykisasszonyt. Egyre feljebb, feljebb emelkedtek, míg végül eltűntek a csodálkozó násznép elől.

    A kövirózsa gyorsan megértette, hogy itt egyhamar nem lesz lakodalom. Jobban teszi, ha most szépen elsomfordál és elbújik a sziklák közé.

    A rózsaszín köd meg sem állt az első felhőig, felpattant rá édes terhével együtt, és az Óperenciás tenger másik partjára repültek, ott egybekeltek, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

    Sajnos én sem tudok többet a rózsa-királykisasszonyról, mert nekem sem árulták el, hol telepedtek le. Féltek, ha a gonosz unokatestvér megtudja, akkor utánunk megy a mamlasz kövirózsával, és boldogságuk közé áll szúrós tüskéivel. Ha valamit megtudok az ifjú párról, feltétlenül nektek is beszámolok róluk. De ti is járjatok nyitott szemmel, hátha meglátjátok a Rozika királykisasszonyt a csodálatos hangú vadrózsa párjával, amint összeölelkezve csókolóznak valahol…

 

 

(Kép forrása: internet)

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

About Apáti Kovács Béla 180 Articles
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.