Házak között keskeny út… Halad, Panaszfalba fut.
Szűkös a hely, gyülekeznek… Karon ül, aki még gyermek.
Szombatonként szaporodva szabnak s rónak hitet porba,
hitet téve mészkő mellett, amit templomnak emeltek.
Heródesnek hírét költik, térdre nem esnek, de őrzik,
s tudják: amely had erősebb, az birtokolja e Földet!
Dacos lélek véd szamarat s hazugságot nagy Ég alatt –
tagadva Fényt és a Krisztust – vért követelve, nem virtust!
… Ezer arc vár oldozásra… Koldus, kinek nincs már mása.
Nő, kit fed fityula-kendő. Két besúgó – bajt-jelentő…
Boszorka-kéz – kulcsa métely – lelket ront bűvös érmékkel…
Tudós pap, ki szökne gondtól, asszony, aki társra gondol.
Asszony, titkon ki-kikapós – kövezné harag, s az anyós.
Férfi, aki pletykafészek – súg-búg – gerjeszt talmi félszet!
Tökfej-mágus, újra ki lát – megismervén nejét s fiát!
Tiszta szemű leány-lélek, kit a szerelem még éltet.
Vörös sapkás, ősz tanító – számmal betűket koptató.
Csősz, ki fürkészi az eget, lány, ki aggokra rámered.
Savanyú arc, rég elhagyott. Ifjú, ki nőt ezret kapott.
Zenészből lett spiritiszta, dér-haját ki majd’ lenyírta.
Galileából egy alak, mosolyog csak bajsza alatt.
Két fél-arab – apja s fia – nemzedékük csizmadia.
Mögöttük – zekéje hímzett – kackiás gőg, charme-tekintet,
s hozzá gombos, marsi pálca – hatalom, az ajtót állja!
… Átellenben aggok, vének riadt szemmel üldögélnek…
Bölcsek s „bölcsőt” keresgetnek – a nép közül kit illet meg
titkos tanok ismerete, kinek legyen szó-ihlete,
ki az a fi, szép hajadon… Messiásra várnak nagyon.
Nem hatja meg őket koldus – se, ha előttük felfordulsz –
süllyedj, le – sárga ebekhez! Panaszod van?… Menj Istenhez!
Szép e tavasz: András hava… Zizegve susog a szava,
s szétfújva rég a böjtöket, ágról vörösbegy füttyöget…
Sokan másért imádkoznak… Mások, hogy Nap legyen holnap,
hisz a lélek-súly őrlődik születéstől sárga földig,
s nem bírhat meg annyi terhet, mit kell gyónni…Az Istennek!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Pásztor Attila - Atyla
