A kislány éhes volt…
De nem csak úgy egyszer?en éhes, hanem szinte marcangolta gyomrát az üresség.
Élete csekély öt éve alatt látott már kóbor kutyát, amint a véletlen lelt dögöt tépte szét — most úgy képzelte, az ? gyomrát is valami kóbor pára tépdesi… az lehet ilyen érzés.
A vacsora kevéske volt, és sovány — az ebédr?l maradt répalevesnek már csak a hígja jutott, a s?reje kellett Édesapának — ? a pénzkeres?, kell neki az energia — szokta mondani Édesanya.
Nem tudta, hogy fog így elaludni, ezzel a pokoli érzéssel csöpp testében.
Képzeletében felvillant a kép, ahogy Édesanya este a konyhában a szendvicseket készít. Két nagy szendvicset. Komótosan levágja a két szelet kenyeret, majd el?veszi a két tojást.
Tojást! — amit ? már az idejét sem tudja, mikor ízlelt!
Kincs volt az akkoriban, Édesanya nagy és hosszadalmas alkudozás (no meg egy gyönyör? damaszt abrosz) árán jutott hozzájuk tegnap reggel a piacon. Most készítette a már-már agársoványságúra fogyott férjének a másnapi elemózsiát — kell az er? a munkához!
Felütötte egy tányérba, és megsózva felverte a ritka ínyencséget. Közben a t?zhelyen már sercegett a serpeny?ben az icipici zsíradék — hirtelen mozdulattal beleöntötte a tojást, majd kevergetve várta, míg az rántottává szilárdult.
A kislány nagyot nyelt, mert a képzelet játékaként már nem csak látta, hanem a mennyei illatot is érezni vélte… hm — nagyon rossz éhesnek lenni! Mocorgott picit, de aztán visszatért önkínzó módon az el?z? képhez.
Édesanya a megsült tojásokat szépen elrendezte a két kenyér között, majd gondosan szalvétába csomagolta a szendvicseket, és bekészítette Édesapa táskájába, nehogy véletlenül itthon felejtse reggel. Holnap már fizetés — lesz egy kis pénzük…
Bár az a pár fillér, amit hétvégén az egész heti robotért férje markába nyomtak, szinte semmire sem elég. A háború elolvasztotta a pénz értékét, így lassanként a szép stafírung, amire mindig büszke volt — a gyönyör? hímzett ágynem?k, és damaszt terít?k mind-mind a piaci kofák hátizsákjába vándoroltak, hogy helyébe néha-néha kerülhessen lekváron kívül más is a kenyérkeres? kenyerére… mert lekvár az volt — hála a kertben terpeszked? hatalmas barackfának, no meg Édesanya szorgalmának!
A kislány nem tudott szabadulni az orrába tolakodó illat emlékét?l.
Jó lenne legalább egy darabkát megkóstolni abból a tojásból… Gondolkodott picit: mi lenne ha… de nem, nem! Mégsem…
Aztán újra eléugrott a kép, ahogy Édesanya igazgatja a kenyérszeleteken a sárgálló csemegét — és az az illat!
Megérlel?dött benne az elhatározás… de tényleg csak épp megkóstolja —, Édesapa észre sem fogja venni!
Fülelt egy ideig: a hálószoba fel?l csak egyenletes szuszogókórus hallatszott — néha-néha Édesapa horkantott egyet, de aztán ismét csak a csendes megnyugtató „alvásneszek” érkeztek az ajtó irányából.
Óvatos mozdulattal csusszant le a konyhában megvetett kiságyáról. Látta, hogy Édesanya az ajtóhoz legközelebbi székre tette Édesapa szendvicseket rejt? táskáját.
Odasettenkedett, ügyesen kicsatolta a táskát, és kiemelte a takaros kis csomagot. Szerencsére Édesanya nem nagyon bugyolálta be az uzsonnát, így könnyen kibontotta a piros kockás textilszalvétát (az ominózus stafírung árválkodó darabját).
Egyb?l orrába szökött az illat, melyet egész este érzett képzeletben. El?ször csak egy csepp darabkát csippentett ki a kenyér rejtekéb?l. Csodálatos volt az íz, ami elöntötte ínyét!
Ebb?l muszáj még egy picit!!! Édesapa biztos úgysem tudja, mennyi is két tojásból a rántotta… Még egy falatot lecsípett a tojásból… aztán még egyet, és még egyet… Szájába tömte, majd szétnyitotta a kenyeret, de rémülten látta, hogy már alig van valami rajta. Ez így már nem maradhat! Gyorsan lekapta a kenyérr?l a tojásmaradékot, és mostmár heves lelkifurdalással, de betömte az egészet a szájába.
Kétségbeesetten gondolkodott, mit is csináljon…
Mi lesz, ha Édesapának ?miatta nem lesz ereje holnap a munkához?… mert ?, a falánk és kártékony gyermek felfalta el?le az er?t jelent? falatokat…
Meg különben is, nem teheti vissza így üresen a kenyeret! Édesapa egyb?l tudná, mi történt!
? pedig elsüllyedne szégyenében — meglopta az édesapját…
Er?sen gondolkodott, mit is tehetne a kenyerek közé? Aztán egyszercsak rájött!
Hiszen a kertben van még zöldhagyma: látta tegnap. Édesapa szereti…
A gondolatot tett követte. Félt ugyan a sötétben, de a megszégyenülést?l még jobban tartott — ez er?t adott neki —, no meg nem is volt igazi vaksötét, az utcai lámpák fénye épp azt a részt vonta némi derengésbe, ahol a hagymákat sejtette. Meg is találta hamar. Kihúzott három kövér példányt, és némiképp megnyugodva settenkedett vissza a konyhába. El?vette Édesanya pucoló-kését, megtisztította a hagymákat, és belevagdosta a kenyerek közé.
Gondosan visszacsomagolta a szendvicseket, visszatette a táskába, és picit megnyugodva — na meg kevésbé éhesen — bebújt az ágyába, majd mély, egészséges álomba szenderült.
Másnap, mire felébredt, Édesapa már elment dolgozni.
Nem volt nyugodt egész nap… szorongva várta, mi lesz, ha hazajön a munkából, és egyb?l el?veszi a mohósága miatt! De hát igaza lesz!
A máskor gyorsvonati sebességgel vágtató órák most csak vánszorogtak.
Aztán végre elérkezett az öt óra: Édesapa belépett az ajtón.
A kislány leste, mit lehet leolvasni az arcáról, de mivel fáradtságon kívül mást nem látott, úgy gondolta, hogy jobb megel?zni a dolgokat:
— Édesapa, ne tessék haragudni! Tessék engem megbüntetni, mert megérdemlem, de ne tessék haragudni!
— De hát mir?l beszélsz, arany csillagom?
— Hát a tojásról!… de hát nagyon éhes voltam… és én nem akartam… de muszáj volt!
— Tojásról? — kérdezte Édesapa elkerekedett (de titokban könnybelábadt)szemmel — ja, igen a tojás!… hát én még ilyen finom, ízes, és illatos tojást életemben nem ettem!
Ezzel hatalmas puszit nyomott elképedt, de egyben szemmel láthatólag megkönnyebbült kislánya kipirult pofijára…
* * *
Most veszem csak észre, hogy hibás a cím! Hiszen ez nem mese!
A kislány, akir?l szól, az én drága jó Édesanyám…
A dolog pedig így történt, ahogy leírtam. Sokszor hallottam már t?le, de most érett meg a gondolat, hogy le kell írnom.
Mikor ezt megtudta, gyorsan el?hozott több (kevésbé érdekes) sztorit — így, hetven év távolából is szégyelli a dolgot… pedig szerintem ezért nem neki kellene szégyenkeznie…
Legutóbbi módosítás: 2020.01.13. @ 13:09 :: Adminguru
