Vandra Attila : Devla 9. A balek

Zajzoni, az öreg helyettes tanító mindent megtesz, hogy problémás diákját megmentse a javítóintézettől. Ám egykori diákja, Szegedi Karcsi óva inti… *

 

 

A balek

 

Miután Kanalasné távozott a görcsösen belekapaszkodó kislánnyal, mindannyian szedelőzködni kezdtek. Zajzoni elsőként köszönt el, majd elindult hazafelé. Meglepődött, amikor Szegedi utána szólt. Miközben hátra fordult, látta, amint Kilyéni a szolgálati kocsihoz kíséri az ügyészt, ám úgy tűnt, a pszichológus nem tart velük.

— Ön nem megy haza? — kérdezett rá meglepődve.

— Egy óra múlva jön a helyközi járat. Szüleim a szomszéd faluban laknak, meglátogatom őket. Meghívom egy sörre, ha van kedve hozzá. Négyszemközti beszélgetésünket megzavarták, talán most folytathatnánk.

Elindultak a közeli kocsma felé. A kerthelyiségben a diófa árnyékában foglaltak helyet. A kellemes tavaszi meleg szinte hívogatta az arra járókat. Szegedi kitette maga elé az órát, hogy időnként rápillanthasson. Intett a pincérnek, rendelt, s még megvárta, amíg felszolgálták. Húzta az időt. A tanító látta rajta, hogy magyarázkodni akar, így türelmesen várt.

— Gondolom, rosszul esett önnek, hogy „learattam” a babérokat, úgy állítva be Kanalasné előtt, mintha kislánya megmenekülése az én érdemem lenne.

— Feltételezem, erre magyarázatot akar adni, azért hívott meg… — látott át Zajzoni a szitán, még egyszer igazolva, hogy kiváló emberismerő.

— Ez volt az egyetlen, amivel növelhettem az esélyét, hogy ebben a játszmában helyt tudjon állni. Lerí önről, hogy a kislányt mindenáron meg szeretné menteni. Ha ezt Kanalasék megérzik, úgy jár, mint az alkoholista felesége, aki mindenáron le akarja szoktatni férjét az ivásról, de ezzel még jobban belekergeti a szenvedélyébe.

— Vagy amikor a tanító mindenáron rá akarja bírni a rossz diákot a szorgalomra? — nyomta meg Zajzoni is a szót.

— Pontosan. Az őrsön azt mondtam, a kiút a játszmából a kölcsönös felelősségvállalás lenne. A KÖL-CSÖ-NÖS! Elragadta a hév, s azt tette, amit a legjobban kellett volna kerülnie. Magára vállalta a teljes felelősséget. Önön kívül ez az ígéret senkit sem kötelez az égvilágon semmire. Különórákon foglalkozik majd a kislánnyal, ám ezzel csak a tanulásban való lemaradását tudja megoldani, de azt is csak akkor, ha diákja partnere lesz ebben. Gondoljon bele! Mekkora blamázs lesz Kilyéni Mártának, ha önnek sikerül! Dicsérem az eszét, mert egy szóval se vádolta. Az őrmestert már sikerült leégetnie, hiszen ön fedezte fel melléfogását. Neki érdeke, hogy igazolja vélt igazát: ha a tejet nem is ő tulajdonította el, mégis tolvaj, mint minden cigány. Az osztályban a polgármester fia a hangadó. Egyrészt egy ilyen gyerek nehezen befolyásolható, hiszen tudja, ki van a háta mögött, másrészt erősen frusztrált a magas elvárások miatt. Neki bizonyítania kell… S ha jól értettem néhány elejtett szóból, kemény versenytársa van, a református lelkész igencsak szorgalmas kislánya személyében. Ha lemarad, neki majd bűnbakra lesz szüksége. Ráadásul ott vannak a szülők is a háttérben…

— Bizony. Akik úgy szidják, a kisgyermeket: „Úgy viselkedsz/nézel ki, mint egy cigány!” A gyerek alig beszél, de már tudja, a cigány minden rossznak megtestesítője. Meg ilyeneket hall: „Légy jószívű, de nem akármilyen cigánnyal!”, „Keress jobb barátot magadnak, többet érdemelsz…” A cigányt ki kell zárni, nem közénk való. Mire a lurkó iskolába kerül, már a zsigereiben van az előítélet. Ráadásul minél jobban büntetnek otthon a szülők, gyerekeik annál inkább meg akarják büntetni azt, „aki rossz.”

— Amint látom, ellenzi a büntetést. Ez a nagy esélye önnek, tanító úr! Ha nevelési elvei hasonlóak lennének, mint a Kilyéni Mártáé, lyukas petákot se tennék fel a sikerére. Ön feltehetően másképp fog reagálni, amire talán a gyermekek is másképpen… De legyen felkészülve, úgy fogja érezni, mindenki keresztbe tesz önnek. S akkor mitévő lesz majd, maga nagyon magányos farkas? Ettől félek.

A tanító elgondolkodva kortyolt a söréből:

— Jó lenne, ha elbeszélgethetnék önnel néha — nézett a pszichológus szemébe, majd elmosolyodott. — Ugye erre várt? Ön miért akar engem mindenáron megmenteni?

Szegedi elfojtott egy kópé mosolyt, mint a csínytevő, kit rajtakaptak, majd névjegykártyát vett elő.

— Rajta van a munkahelyi és az otthoni telefonszámom is. Este fél tizenegyig nyugodtan hívhat, családom nincs, és nem vagyok koránfekvő. Azután, már nem biztos, hogy mosolygósan veszem föl. Néha-néha átutazom Fenyvesen, ha a szüleimhez megyek. Még beugrok majd — kezdett matatni ismét a táskájában. Elővette a kislány rajzait, és a tanító elé tette.

— Én ezen csak egy gyermekrajzot látok — válaszolta Zajzoni.

— Megkértem, varázsoljon el mindenkit az osztályban, változtasson azzá, amivé gondolja. Ez ő — mutatott a rajzra. — Nagyon picike. Egy jelentéktelen kis semmi. Alacsony önértékelés. Nézze, mekkora ez a király! Hatalmas az, aki képes őt megmenteni. Erősen bízik önben. Ez egyrészt egy nagy esély, de óriási kockázat is. Egy királynak kötelességei is vannak: megvédeni őt. Ugyanakkor arról a piedesztálról, melyre felhelyezte, nagyot lehet esni. A többiek patkányok, férgek, svábbogarak… Utálja osztálytársait. Az egyik szét is van taposva az ön lába előtt. De van egy kis tündér is… Ki az? — nézett a tanítóra, mintha vizsgáztatná.

— Gondolom, Fehér Ildikó, a református lelkipásztor lánya, aki a tejet adta neki. A legjobb lelkű gyermek az osztályban.

— Bingó! Szóval, van egy potenciális szövetségese. Keressen még! Egyedül nem fog boldogulni — nézett az órájára. — Mondja, tanító úr, miért olyan fontos önnek megmentenie a kislányt? Egyedül a világ ellen… Ez csapda. Miközben önmaga előtt abban a pózban tetszeleg, hogy a gyermeknek akar jót, valójában a személyes ügyének tekintett problémát akarja megoldani, akár tűzzel-vassal is, ha védence esetleg nem kér a segítségből. Úgy járhat, mint Kilyéni Márta, akiről ha jól értettem, önnek is az a véleménye, hogy egyébként kiváló tanítónő. Figyeljen a következő mondatra, tanító úr: „Meg akarom nevelni a gyermeket.” És a következőre: „Segítek a gyermeknek megváltozni.”

— Az elsőben a gyermek tárgy, a másikban partner… — mondta a tanító, jelezvén, hogy értette az üzenetet.

Szegedi még egyszer az órájára pillantott, majd felhörpintette a sörét.

— Még tartjuk a kapcsolatot. — Intett a pincérnek, fizetett, majd elbúcsúzott: — Sok sikert, tanító úr! Megy a buszom. Ne kísérjen tovább, eltalálok a megállóig. Győzze le a szélmalmokat!

 

(Folytatás következik: Szemüveget a cigánynak!)

 

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 701 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.