Vandra Attila : Devla 2. Az öreg tanító

Kilyéni Márta tanítónőnek meggyűlik a baja cigány diákjával. Idegességében szinte a terhessége is veszélybe kerül. Férje a rendőrkocsival viszi a szülészetre. De ki fogja helyettesíteni? *

 

2. Az öreg tanító

 

Zajzoni Levente, miközben megigazította nyakkendőjét, azon morfondírozott, vajon nem feszítette-e túl a húrt a polgármesterrel a tegnapi beszélgetésen. Szó szerint semmi sértőt nem mondott neki, de Kilyéni Péter mégis nagyot nyelt szavait hallva. Alig költözött ide, máris ujjat húzott vele. Amint Mári néni, a szomszédja mesélte, nem is olyan ember, akivel tanácsos összeakasztani a bajszodat. Világéletében utálta a demagóg politikusi szónoklatokat és a rájátszást a nemzeti összetartozásra. Végeredményben csak hárította a bőbeszédű meggyőzést. Annyit mondott:

— Hagyjuk a nagy szavakat és a nemzet érdekeit. A gyermekekért vállalom el, és semmi másért.

Talán még ez sem volt igaz. Kissé „üres” lett a világ körülötte, mióta nyugdíjba vonult. Utolsó évében már számolgatta a hátralevő napokat. Fárasztotta a gyermekzsivaj. S mégis olyan kiüresedett az élete… Az utóbbi három év még Klárika gondozásával telt el. Most már őt se kell ápolnia többet… Menekült abból a házból, ahol minden apró tárgyacska látványa feleségére emlékeztette. Megcsillant a szeme. A városban, a tömbház-lakásban nem talált elfoglaltságot.

Azt remélte, itt a világ végén, e kis faluban majd elkapálgat-gyomlálgat a kertben. Virágot ültet s zöldséget, lesz egy kutyusa is, talán még tyúkot is tart majd. A szomszédok is közlékenyebbek, mint városon, ahol legtöbbjükkel a köszöntésen túl sosem jutott, bár évek óta ismerte őket látásból. Isteni manna hullott az ölébe ezzel az eséllyel, de szorongva indult a régi-új kihívás elé. Ez nem Brassó, hanem egy kis falu. Ugyanitt n?tt fel, s még vissza-visszajárt, de már idegen volt számára a vidéki élet. S egy falusi iskola más, mint a városi. Vajon meg tud felelni a kihívásnak?

— Hej, öreg Levi, hagyd a perfekcionizmust! — biztatta önmagát.

Órájára nézett. „Fiatal az idő.” Még egyszer maga elé idézte a telefonbeszélgetést Kilyéni Mártával, majd a férjével küldött, kijavított dolgozatokat nézte át, ezúttal más szemmel. Nem az érdekelte, mit tudnak a gyermekek, hanem azt az embert próbálta maga elé idézni, akit helyettesítenie kell.

— Perfekcionista — motyogta maga elé. — De másképp, mint én. Én magammal nem vagyok megelégedve, ő másokkal. Minden apró hibát, vonalon való kicsúszást kipirosozott. Beszédstílusa határozott, ellentmondást nem tűrő. Fegyelem- és eredmény-centrikus. „Éles” jelzőket használ. Hajlamos tehát a fekete-fehér gondolkodásra, az emberek két kategóriába való felosztására: jók — rosszak, szorgalmasak — lusták, okosak — buták, szabad — nem szabad. A jutalmazás–büntetés központi helyet foglal el pedagógiai elvei között. Hát, ha ezeket próbálnám követni, saját lelkiismeretemmel kerülnék szembe. Ha radikálisan változtatok a módszereken, akkor a gyermekeket zavarom majd össze. Ezért nem jó a gyermekeknek, ha tanítót váltanak. — Már kezdte bánni, hogy elvállalta. — De hát jövőre mindenképpen szülési szabadságra ment volna…— nyugtatta magát.

Az igazgatóval való beszélgetése aztán megerősítette előérzeteit. Némi habozás után előadta neki aggodalmait.

— Beszéltem a tanítóinspektorral, Váry Eszterrel — nézett az öreg tanító szemébe, aki a név hallatán elmosolyodott. — Amint hallom, tanítványa volt. Remek ajánlólevelet adott önről. Kérdésem a következő: elvállalja Márta szülési szabadsága alatt is? Ha igen, akkor szabadkezet adok. Hiszen addig még két év, és a gyermekek közben elvégzik a negyedik osztályt.

— Köszönöm, az előlegezett bizalmat.

— Nem könnyű osztály. Ott van a polgármester úr fia, Kilyéni Gábor, és Kanalas Erzsike pedig egy kivételesen problémás gyermek.

— Miért az? — próbált Zajzoni Levente egy kevésbé szubjektív véleményt kicsikarni a kislányról. Éktelen visítás előzte meg az igazgatót a válaszadásban.

— Ezért… — intett a tanítónak. — Menjen, teremtsen rendet!

Az öreg tanító két ujjal felkapta a katalógust, majd korát meghazudtoló sietséggel indult a visítás irányába.

— Eléég! — csattant fel, amint belépett az ajtón. — Azonnal hagyjátok abba!

A gyermekek közül többen riadtan futottak helyükre, csak egy piros ruhás, feltűnően kreol bőrű kislányt és egy szőke fiúcskát kellett erővel szétválasztania. A kislány ruhája hosszan el volt hasadva, a fiúcska mindkét arcán pedig véres árkokat szántott ellenfelének körme. A fiú, miután a tanító félrependerítette, még egyszer nekiugrott a lánynak, miközben a fogai között sziszegte:

— A kurva anyádat, átkozott cigány fattyú, dögölj meg!

Az osztályteremben halálos csönd lett. A várakozás ott lüktetett a levegőben. Miként fogja a tanító bácsi ráncba szedni a polgármester fiát? S mi lesz a verekedés következménye? Mindenki vigyázban állt a padban, várakozással teli rémülettel a szemében.

Az öreg tanító azonnal felmérte, hogy most versenyvizsgázik a tekintélye. Végignézett kétszer is az osztályon, majd a két delikvensen. Mielőtt megszólalhatott volna, a szőke fiúcska végigtörölte arcát, és meglátta tenyerén a saját vérét. Szemében újra lángra kapott a düh.

— Né, mit csinált velem ez a…

— Jelzők nélkül! — szólt rá Zajzoni éles hangon, hogy elejét vegye az újabb cenzúrázható szövegeknek. — A helyetekre! Akarom tudni, mi történt! Most! — tette hozzá, mert a fiúcskán látszott, hogy akadékoskodni akar. A nyomaték kedvévért a napló is csattant egyet a katedrán. „Mennyire hasonlít az apjára!” — villant át a tanító eszén. Kilyéni Gábor helyresomfordált, majd onnan kezdett vádaskodni.

— Ez a… — pillantott a tanító felvillanó szemébe, majd kissé meghunyászkodva folytatta: — nekem ugrott és belemart az arcomba! Né, folyik a vér! Egy életre itt lesz a veszett szuka karmainak a nyoma az arcomon! Most mehetek oltásra! — Eközben várakozóan végignézett osztálytársain. Amint még egy fiúcska helyeselni mert, elindult a lavina, és egymás szavába vágva álltak ki mindannyian ugyanazon oldal mellett:

— Állandóan verekedik!

— Kell is neki ok!

— Semmit se lehet mondani neki, máris üt és karmol!

—… és átkozódik!

— Elég! Egyszerre csak egy ember beszéljen, akit kérdezek. Miért ugrott pont neked? Miért nem másnak?

— Hozzá se értem Devlához! — védekezett Gábor.

Amikor ezt is többen tanúsították, a tanító meghökkent. Akkor vette észre, a kislány még mindig ott állt az osztályterem közepén, határtalan gyűlölettel nézve szembe a többiekkel.

— Neked is szóltam. Menj a helyedre!

Kanalas Erzsike tétován indult meg az utolsó pad felé, amely a többitől elválasztva, az osztályterem legvégében állt. „Szégyenpad?” — futott át Zajzoni agyán. „Nem, ez nem lehet!” — hessegette el az ötletet. Megkísértette, hogy visszahúzatja az egyik sor végéhez, végül úgy döntött, a mai hadiállapotban nem a legjobb ötlet.

— Tőled is szeretném hallani, mi történt! — szólt rá, amikor a helyére ért. — A többiek véleményét hallottam, szeretném a tiedet is hallani!

A megszólított leszegte a fejét, és dacosan hallgatott. A tanító felemelte az ujját, jelezve, hogy senki se szólaljon meg. Nem sok sikerrel.

— Devla mindig így hallgat!

— Úgyse veszi rá a tanító bácsi, hogy beszéljen!

— Márta tanító néni sem tudta!

Most mit tegyen? Végül úgy döntött, lezárja a témát.

— Akkor ezt most elnapoljuk. Gábor, menj be a titkárságra, hogy fertőtlenítsék a sebeidet és kössék be! Még be sem mutatkoztam. Zajzoni tanító bácsi vagyok. Márta tanító nénitek megbetegedett, én fogom helyettesíteni. Most névsort olvasok. Meg akarlak ismerni benneteket. Mindenki, akit teljes nevén szólítok, feláll, majd bemutatkozik úgy, amiként szeretné, hogy szólítsam. Elmondja hány testvére van, és mi a kedvenc játéka. Tehát kezdjük. Asztalos Mária?

— Devla nem kapja meg a megérdemelt büntetését? — szólt közbe valaki.

— Van testvéred? — kérdezett vissza a tanító.

— Va-an… — nézett nagyot a közbeszóló.

— Ha összeverekedtek, a szüleid meg szoktak büntetni benneteket, mielőtt mindkettőtöket meghallgatnak? Én még nem hallottam az ő verzióját. Órák után itt maradsz, hogy beszélgessünk! — fordult a vádlotthoz.

— De mi tanúsítottuk, mi történt! — akadékoskodott egyik kislány.

— Te kinek vagy a barátja? Gábornak, vagy Erzsikének?

— Gábornak…

— Akkor nem vagy jó tanú, mert a barátod pártját fogod… Ki Kanalas Erzsike barátja? ?t meghallgatom! — nézett körül.

— Neki nincs!

— Miért?

— Mert rossz.

— Koszos!

— Buta!

— Átkoz minket!

— És cigány!

— Te szeretnéd, ha a haragosodtól érdeklődne valaki rólad? — kérdezett vissza a tanító. — Mert látom, itt mindenki az.

— Megérdemli…

— Téma lezárva, mert sok a tanulnivalónk! Amíg meg nem értem, miért támadott Gáborra, nem büntethetem meg, mert igazságtalan lennék, s azt nem szeretném. Tehát megkezdtük a bemutatkozást! Asztalos Mária! Hogyan szeretnéd, ha szólítanálak? Hány testvéred van? És mi a kedvenc játékod?

— Marcsi vagyok, egy öcsém van, és szeretek babázni.

Amikor sorra került, Kanalas Erzsike felállt ugyan, de nem szólalt meg. Az öreg tanító nem erőltet

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 703 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.