Sonkoly Éva : A piros tűsarkú

Mese felnőtteknek *

 

 

 

A hosszúnyelű lila cipőkanál és a natúr árnyalatú ruhakefe a barna cipős szekrényen pihent minden éjszaka.

     A cipőkanál rossz alvó volt, ezért morcosan sandított a ruhakefe felfelé meredő szőrére és elgondolkodott.       

     A tegnapi nap járt az eszében. Akkor érkezett valaki, formás lábán nagyon szép cipőkkel.     

     ─ Tűsarkúval! sóhajtotta álmodozva.     

     Szerette a cipők kérgét érezni, amint mélyen elmerül a láb és a kéreg között.      

     Minden kis kéreg más tapintású. Néha kemény, máskor agyon használt, elhajló forma.     

     Ezt az utóbbit nem nagyon kedvelte. De a tegnapi… Szeretett volna mély nyomot hagyni benne.  

     Tulajdonosa le is vette a tűsarkút, s odahelyezte a cipőkanál elé, akarom mondani a cipős szekrény mellé.A lila kanál sóvárogva nézte, várta a maga idejét, de nem tudott csendben maradni. Megszólította a cipőt:     

     ─ Hol dolgozol? Bocs’ javította ki magát honnan jöttél?     

     ─ Sétáltam hangzott a kurta válasz.     

     ─ Nem akarsz ismerkedni? próbálkozott a kanál onnan fentről.     

     ─ Szoktam szólt a tűsarkú.     

     ─ De velem most nem? nézett le a kérdező.     

     ─ Mit tudsz te?     

     ─ Sok mindent, segítenék, hogy jól érezd magad… itt elakadt a beszélgetés. Kis szünet után jött a válasz.     

     ─ Azt gondolom, te akarod itt jól érezni magadat.     

     ─ Nahát csodálkozott a hosszúnyelű lila nem lenne az rossz neked sem, ha ott mélyen…     

     ─ Milyen mélységről beszélsz? Én csak harminchatos vagyok.     

     ─ Az én méretem  bólogatott a próbálkozó a szekrényről, s rátekintett a piros tűsarkú kérgére.     

     ─ Mindenkivel ilyen vagy? kérdezte az.     

     ─ Nem dehogy hebegte csak ismerkedem, de te pompásan kidolgozott, szép, csinos…     

     ─ Hagyd! legyintett volna a cipő, helyette megfordult.     

     Így pont a finom kérge kellette magát. A cipőkanál mindent látni szeretett volna. A szekrény szélére csúszott, s egy óvatlan pillanatban leesett.      

     Oda a cipő mellé, ahova úgy vágyott, de nem úgy, ahogyan szerette volna, hanem lapos felével lefelé, mondhatjuk pof… a képére esett. Mozdulni sem tudott szégyenében.      

     Ez még nem volt elég, formás lábak csusszantak a cipőbe és őt figyelmen kívül hagyva kisétáltak a tűsarkak az ajtón.     

     Aztán felkerült a helyére, ide, a ruhakefe mellé. Forrt benne a düh, gondolta elmondhatná  a kefének, de:      Régen nézegetem a felfelé meredő szőrét, csak nő lehet, mit érthet ehhez… gondolta, s hallgatott. Egyébként is, látott mindent, meg másra van kitalálva. Mit tudhat egy ilyen, aki holmi simogatással is beéri! A mélyebb tapintások sohasem érdekelték.”     

     Lehunyta a szemét, hogy legalább álmodjon a tűsarkúról.

 

Legutóbb szerkesztette - Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"