Maretics Erika : Belváros

 

Vakolathullató

szürke házfalak,

 tapintható id?.

Az utcán nyüzsg?

 forgatag.

Stukkóval díszített

épületek,

néhány bérház

lehangoló,

piszkos festéke

pereg.

Jól megfér egymással

a luxus és a kosz,

ez az igazi 

belváros.

Elfeledett

 mellékutcában,

 régi id?ket idéz?

girbe-gurba macskak?

domború lábam alatt,

réseiben a kakaslábf? 

szabadon n?.

Eresz alatt gubbasztó

foszlott tollú galambsereg,

korláton könyököl

egy öregasszony,

sanyarú sorsán

magában kesereg.

Valahol zongora szól,

dallama keveredve

a lecsó illatával,

lebeg a roskadó

kémények fölött.

Körfolyosó,

csenevész ecetfát

ölel körül,

 lombja a magasba tör, 

ringó ágain hangos

verébcsapat ül,

egymást taposva,

a napfénynek örül.

A h?ség a házak

 közt reked,

minden ablak nyitva,

az ebéd már f?,

asszonyok dúdolnak

önfeledten

a lábas fölé hajolva.

A Bajza és a Szondi utca

hajdan ápolt

 szoborkertet

fog közre,

tanítványok képzelt

 alakjai

hevernek itt

szerteszéjjel,

félig kifaragott,

örökre k?be fagyott

mozdulatok,

negyven éve a

a befejezést várják.

Ferenciek terén,

egy utcai árus 

a templom el?tt,

hasztalan

árulja portékáját,

már kora reggel,

majd egybeolvad

az arctalan tömeggel.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 201 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.