Horváth János : Tizenharmadik döbbenet

Finoman kihívó viselkedése, ujjatlan trikójának kacér domborulatai minden másról elterelték a gondolataimat.

 

 Nem éltem remete életet Julival való szakításom után sem. Azt, hogy m?téten esett át, és medd?vé vált, csak évekkel kés?bb tudtam meg, második házasságom idején, egy közös ismer?sünkkel való találkozás alkalmával. Ismer?söm azt is elmondta, hogy Juli egy úszómesterrel él, aki beköltözött abba a házba, amit a szülei építettek, a velem való szakítás fejében. A dolog úgy nézett ki, valóban révbe jutott, már nem köti hozzám, az elmúlt évek emlékéhez semmi.
      Megpróbáltam kitörölni az életemb?l, de sejtjeim még sokáig ?rizték mozdulatait, haja illatát, b?re érintését. A házasságom emlékei is élénken éltek még bennem, a múlt pedig, csak egy karnyújtásnyira aludt t?lem. Néhányszor bekéredzkedtem nejem mellé éjszakára persze, csak barátságból, hogy megvigasztaljam, vagy magányomat enyhítsem. Felizgatott a tudat, hogy más kapcsolatai is vannak, most pedig velem csalja meg ?ket. Arról nem is szólva, hogy kívántam a testét, amit két gyerek szülése után is vonzónak találtam.
      Bujálkodásunk ideig-óráig kielégített, de mindketten tudtuk, nem sokáig mehet ez így. Külön utakon kell járnunk a szexuális életünkben is, szakítanunk kell beidegz?déseinkkel, szokásainkkal.
      Más partnert kerestem, és mindig találtam magamnak. Egy-egy jól sikerült este kis szobám kinyitható kemping-ágyán, méltó módon fejez?dött be. Kényelmetlenséggel járt, egyben találékonyságra is ösztönzött. Csak egyszer csukódott össze alattunk, éppen a végkifejlet közelében. Azon az éjjen nem a testiség került a középpontba, szórakoztató történeteket meséltünk egymásnak ââ?â?¬ hasonló témában ââ?â?¬, majd’ megszakadtunk a nevetést?l, a reggelig tartó „szituációs gyakorlaton”. Nem jelentett semmi gondot ez az életforma, szinte szabadnak éreztem magam, amíg meg nem ismertem Gizit. Gizi is a cégnél dolgozott, nejem beosztottjaként. A fiatal, és mindig vidám lány egy vállalti kiránduláson keltette fel figyelmemet. Finoman kihívó viselkedése, ujjatlan pólójának kacér domborulatai minden másról elterelték a gondolataimat. Úgy alakult, hogy kés? délutáni megérkezésünk után már nem akartam hazamenni.
      Gizi meghívott, töltsem nála az estét, aludjak náluk, ha van kedvem. Nekem pedig a kedvemnél, csak a vágyakozásom volt nagyobb.

 

 

 

(Folyt. köv.)

 

Budapest, 2012. május

 

Legutóbb szerkesztette - Horváth János
Szerző Horváth János 165 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.