Els? apósom bíró volt. A központi kerületi Bíróság tanácsvezet?je, kés?bb, a nyolcvanas évek vége felé a Legfels?bb Bíróság Elnök helyettese, miniszter helyettes. Karrierje számomra talány. A gyerekb?nözést?l a gazdasági b?ncselekményekig ívelt pályája során egyszer sem engedett a kísértésnek, nem lett párttag, ahogy ez akkoriban elvárható lett volna. A Hazafias Népfrontban vállalt társadalmi megbízatása miatt, vagy, mert tudott valamit, amit felhasználhatott a regnáló rendszer aktivistáival szemben, nem tudni, de megúszta a pártba való belépést. M?veltsége, és lexikális tudása mindig is elb?völt. Nem ismerek jobb szót, varázslatos volt, ahogy a vasárnap déli, polgári hangulatú családi ebédeknél, minden témát kifejtett, mindenhez hozzá tudott szólni, legyen az a legutóbb megjelent verses antológia, vagy színházi bemutató, Opera, vagy a könny? m?fajok valamelyike. Az ebédl? falai körös-körül folyóiratokkal, a parkettától a mennyezetig, tornyokba rendezett szakmai kiadványokkal, napilapokkal voltak kirakva. Minden idejét kitöltötte a tárgyalásokra való felkészülés. Mindent elolvasott, és memóriájában elraktározott. Hatalmas tudás birtoklása mellett, egy szeget nem tudott beverni a falba, ha fel kellett akasztani egy képet valahova.
Apósom fontos szerepet játszott értékrendem kialakításában. Igaz, az esküv?t ellenezte, és nem tudta megemészteni, hogy jobb sorsra érdemes lánya miért nem egy orvost választott magának társául, és miért kellett egy elektronikai m?szerészhez kötnie az életét, mégsem neheztelt igazán. Ambiciózus fiatalembernek ismerhetett meg, akinek van célja az életben, és talán, még karrier is állhat el?tte, ha nem rontja el. Talán, még meg is kedvelt, ahogy ezt nejem kés?bb elmesélte. Valójában abban bízott, hogy a lánya majd jó hatással lesz rám, és nem gördítek akadályt egyetemi tanulmányai elé. Amikor összeházasodtunk, én a szakmunkásképz? utolsó évét végeztem, ? pedig egyetemista volt az ELTE Bölcsész karának els? éves hallgatója.
Anyámnál laktunk, egy hetedik kerületi, négyemeletes bérlakás tizenhat négyzetméteres, külön-bejáratú szobájában. Apám korai halála mindenkit megviselt a családban. Az érettségimet még együtt ünnepeltük, de ?sszel, a névnapja el?tt egy nappal, itt hagyott minket. Anyám egyedül maradt, a lakás pedig szinte üresen tátongott a maga kilencven négyzetméterével, öt méteres belmagasságával. Így aztán nem lehetett egy pillanatig sem kétségünk afel?l, hogy házasságunk megalapozott, még akkor is, ha egy kicsit korainak t?nik. Van hol laknunk, van mit ennünk, és a rezsi hozzájáruláson kívül, amit anyámnak adtunk, nem nagyon kell költenünk semmire. Az ösztöndíjamból, és anyósom támogatásával ââ?â?¬ a vasárnapi kosztolást is beszámítva ââ?â?¬, úgy gondoltuk, majd csak elleszünk valahogy.
Amíg tartott a szerelem, nem is volt semmi baj, vagy legalábbis, nem tudtam róla, hogy lenne.
(Folyt. köv.)
Budapest, 2012. május
Legutóbbi módosítás: 2019.06.27. @ 08:12 :: Horváth János
