Kék csillag

*

 

 

 

Abban az időben a világ legfontosabb eseménye az volt, hogy a brit slágerlistát a Shadows együttes „Kék csillag” című száma vezette. Mármint a tizenéves srácoknak a legfontosabb, akiket megbabonázott az a csengő, kristálytiszta gitárhang, ami még a sercegő rövidhullámon keresztül is borzongás okozott. Sokan mindenüket odaadták volna, ha képesek eljátszani, ha nem is úgy, mint Hank Marwin, de legalább felismerhetően.

És sokaknak legfontosabb a szocializmus győzelme volt, gyűlésekre, gyakorlatokra jártak, és még többen voltak, akiknek a megélhetésért való küzdelem töltötte ki az életét. Mindennapi kenyér, egy új cipő és a vágyálom: egyszer, valamikor egy saját TV.

Így voltak Vargáék is, az anya három gyereket nevelt sovány fizetéséből, egyedül. Nagyon szegények voltak, szinte minden vagyonuk egy régi Orion rádió volt, amin Imre, a tizenhat éves nagyfiú hallgatta a Luxemburg adót, mint minden fiatal akkoriban. És mint minden fiatal, ő is gitározni szeretett volna, de az ő viszonyaik mellett arról szó sem lehetett, hogy édesanyja hangszert vegyen neki. De hát gitár mindenképpen kellett, egy piros-fehér lapgitár két hangszedővel, olyan, mint amit az Ezermester írt le részletesen a barkácsolóknak. És az alapján kezdett hozzá Imre a gitárépítéshez. Nem volt egyedül vele, sokan barkácsoltak maguknak gitárt akkoriban, több-kevesebb sikerrel. Hát mi kell egy lapgitárhoz? Sok-sok lelkesedés. Fél évet dolgozott rajta a fészerben, kölcsön szerszámokkal, elrontva, újra kezdve, kitartóan. Az újság rajzai alapján a nyakat, hangszedőket, mindent maga készített. Sok munka után aztán elkészült, piros-fehérre festette, ahogy mindig is gondolta. Büszke volt rá, és nagyon szépnek látta. A továbbiakban, szabadidejében gitározni tanult az Orion csöves rádiót használva erősítőnek, a környéken messze hangzott a gitárhang, lassan alakult a Kék csillag. A hangszert természetesen az ágya mellett tartotta, és néha éjszaka is felgyújtotta a lámpát, hogy megnézze. Nagy-nagy szerelem volt.

És még egy szerelem — Márti. Az elmúlt nyáron ismerkedtek meg a strandon, Márti tizennégy éves volt, eleinte hetente, majd szinte minden nap találkoztak. Márti szülei tiltották, mert gyereknek tartották még a lányukat. De a tiltásnak, rábeszélésnek nem lett eredménye, erős volt a vonzalom, így egy idő után Mártit minden percéről elszámoltatták. Ezután már szinte sosem találkozhattak, ez mindkettőjüket megviselte, látatlanban szeretni keserves dolog.

Egy őszi nap Imre megvárta a kislányt az iskolánál, és megbeszélték, hogy délután a falu melletti hegyen, a romtemplomnál találkoznak. A hegyre együtt mentek fel, leültek egy fenyő alá, beszélgettek. Imre megkérdezte, mit tegyenek, ha nem engedik találkozni őket? Márti elérzékenyülve válaszolta: akkor haljanak meg együtt!

— Komolyan? — kérdezte Imre.

— Igen, komolyan.

— Megvársz?

— Meg.

Imre lesietett a faluba, és a füstölő padozata alól kiásta a Frommer Stopot. Még néhai apja dugta el a háború után, soha senkinek sem szóltak róla, kemény büntetés járt a fegyverrejtegetésért. Világháborús pisztoly volt öt lőszerrel. Imre néha titokban elővette, szétszedte, lezsírozta, lőni sosem mert vele. Bedugta az öve mögé, és elfedte az inggel.

Márti várta a fenyő mellett, leültek a fűbe és cigarettáztak. Aztán Imre megtöltötte a fegyvert. Márti azt kérte, hogy ő lehessen az első, mert nem ért a fegyverekhez, és különben sem tudná Imrét halva látni. Kezet fogtak, megcsókolták egymást, majd Márti a fegyver csövét a homlokához szorította, és meghúzta a ravaszt. Hanyatt dőlt, még azt mondta halkan: Imrus. Imre felvette a földről a fegyvert, és látta, hogy a hüvely beszorult a csőbe, és hiába rángatta a szánt, nem tudta eltávolítani. Kétségbe esve próbálkozott, és amikor látta, hogy sehogyan sem boldogul, eliramlott haza valami szerszámért.

De a házuk környékén többen álltak, nem mert bemenni, ezért tovább szaladt és az első kútba, ami nem volt lefedve, fegyverrel a kézben beleugrott. Nagyot csobban a víz, és később világosságot látott, a szomszédok kötéllel kihúzták. És hamarosan ismét ott volt a romtemplomnál, és újra látta Mártit — mozdulatlanul. A rá vigyázó rendőr nem volt ellenséges.

— De hülye vagy, édes fiam, mindent tönkretettél. Nem feladni kellett volna, hanem harcolni egymásért. Kitartani. Hát mi is az asszonnyal…

Mondta volna tovább, de Imre kitépte magát a kezéből, és elfutott. Minden erejét, elkeseredését beleadva rohant le a hegyről, rohant végig a falun, be a házba. Felkapta a piros-fehér lapgitárt az ágy mellől, kivitte a favágó tőkéhez, és a baltával darabokra törte.

Sírva ütötte még akkor is, amikor a szirénázó rendőrautó megállt a ház előtt.

18látogató,2mai

8 Komment

  1. Ha nem éltem volna át azt a korszakot akkor most nem tudnám megfelelően értékelni. Hány és hány hasonló szörnyű eset történt azokban az időkben csak nem tették közhírré. Inkább azzal foglalkoztak, hogy szünet nélkül azt kiabálták, hogy ime a nyugati kultúra mennyire képes megfertőzni a fiatalok agyát és mindenkit akik a Luxemburgi adót vagy a Sazabdeurópán Cseke Lászlót hallgatták azt elitéltek és “diverzáns” rendszerellenesnek neveztek. Ennyire futotta nekik, de arra hogy valamit elérhetővé tegyenek a fiatalok számára arról csak szónokoltak. Ma sem csinálnak másképpen csak mások a jelmondatok. Tetszett’

Hagyj üzenetet