Horváth Nóra : Dudaktan Kalbe

(A szív útjai)

 

 

Üde gyermekarc

a tekintetemen csüng;

– de gyönyörű

fülbevalója van a néninek,

az egyszer biztos -,

óhajtó a sóhaja,

nevetése valóban

gyöngyből van

kikövezve,

csillog,

az igaz,

ezt még a törvény

sem tilthatja meg.

 

Leküzd a részlehajló

nézet, utadat állja

a rend, ezernyi

káoszszemcsével kell

szembenézned.

Büszke öntudatba

öltözött köszönöm

Istenem,

ígéretem

kontyba tűzdelem,

nem marad

bevégezetlenül.

 

Tavasztól hangos

a kilátástalan abrak,

jöjj,

gyere,

jöjj el,

a búzamező közelébe,

ott leszek a társad;

Vihar belőlem

szakítson elöregedő

levelet, a kérdéshez

nyíltan érkezik

enyhet adó felelet:

egyek vagyunk.

 

Elfojtott szóként,

harapdálod

fásultságomat.

Úgy illansz ki

a számból, amennyire

szégyened ólomsúlya engedi.

Lebénult idegeimet

magad

után

vonszolod.

 

Hahotázva

kiálts föl az Úrnak,

szisztematikusan,

minden kötődés nélkül,

kívánom:

áldjon meg az ég,

áldjon meg az Isten!

 

Kificamodott lábú,

könnyűségbe gyűrt,

türkiz nyoszolyám légy.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2012.04.10. @ 13:44 :: Horváth Nóra
Szerző Horváth Nóra 87 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).